"Szerezz egy jó kapust!"

Szakmai berkekben rengetegszer elhangzik az, hogyha jó csapatot akarsz, SZEREZZ EGY JÓ KAPUST! És ez teljes mértékben igaz is.

Az elmúlt hetekben a mérkőzéseken főleg a kapusokat figyeltem. Nem véletlenül, hiszen a teljesítményük nagymértékben meghatározzák a csapatuk eredményességét. Az előző blogjaimban már többször is írtam arról, hogy egy csapatot könnyebb megtanítani védekezni, mint támadni. De azt „elfelejtettem” mondani, hogy ezt alapvetően csak a mezőnyjátékosok védekezésére érettem. Egy kapust felnőtt korában – heti egy-két edzésen – NEM LEHET MEGTANÍTANI VÉDENI. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a heti két edzés alapvetően nem kapusedzés. (Az nem kapusedzés, hogy a játékosok támadás-befejezéseket végeznek, és a végén kapura lőnek vagy fejelnek.) Ezekkel az edzésekkel talán (?) szinten lehet tartani egy megfelelő képességekkel rendelkező kapust.

Egy megyei csapat önbizalmát alapvetően meghatározza a kapuban lévő játékosuk tudása. Az elmúlt bajnokságban rengeteg potyagólt kaptunk, főleg a mérkőzés elején, és az alapvetően meghatározta a mérkőzés kimenetelét. Az ellenfél lágy előreívelésénél is már a félelem ült ki a játékosaim arcára, hogy hol köt ki a labda. Ilyen érzéssel nem lehet hatékonyan focizni. Nem is beszélve arról, hogy milyen önbizalommal avatkozhat játékba egy ilyen kapus, aki retteg attól, hogy újra hibázni fog, és őt szidja majd a saját rokonsága is.

A jó kapusokból – mint a jó csatárokból is – általában hiány van. Van egy jó hírem: EGY JÓ KAPUST KÖNNYEBB KINEVELNI, MINT EGY GÓLVÁGÓ CSATÁRT, mivel a védés „egyéni sportág”! Csak egy szakmailag felkészült edzőre, kapusedzőre van szükség, és rengeteg gyakorlásra, amit célszerű minél fiatalabb korban elkezdeni.

Tehát a „Szerezz egy jó kapust!” problémára két jó megoldás van: vagy IGAZOLUNK (jó pénzért) vagy KINEVELÜNK egy kapust.

Az IGAZOLÁS nem is olyan egyszerű dolog, hiszen egyrészt általában a lakókörnyezetben kevés az 1 hektárra jutó, jó képességű kapusok száma, másrészt kiváló üzleti érzékük van a kapusoknak, és elég „borsos áron” lehet hozzájuk jutni.

A másik megfontolandó kérdés, hogy egy bajnokság megnyerésére törő csapat, hány jó kapust igazoljon. Mi van, ha a drága pénzen megszerzett kapus megsérül,  – ennek nem is kicsi az esélye – és csak egy tapasztalan ifi kapus van helyette. Nagy valószínűséggel elszállnak a bajnoki remények. Viszont, ha egy  kiváló és egy jó képességű kapusunk van, akkor hogyan kéne menedzselnünk őket? Van-e elég pénz arra, hogy egy jó képességű hálóőr  a kispadon csücsüljön a megyei osztályban? Szabad-e kockáztatni váltott védéssel, hogy pontokat vesszen egy csapat, amikor van egy kiváló kapusa? A kevés meccsel rendelkező kapus formája vajon mennyire eshet vissza? Ha van pénz, akkor nincs gond! Ha kevés van, akkor egy edző simán megbukhat egy rossz kapuscsere miatt.

Ezért nem is kétséges, hogy a KAPUSNEVELÉS egy nagyon hasznos dolog, és szerintem ez lehet a hosszú távú igazi megoldás. Vagy az egyesületen belül kell megoldani, ha van rá alkalmas edző, vagy egy bizonyos körzeten belül – egyesületeknek egymással összefogva – kapusedzőt kell alkalmazniuk, kapusiskolát kell működtetniük. Ide az ügyes, jó atlétikus alapokkal és labdaérzékkel rendelkező, lelkes gyerekek járhatnának. (Ha „ravasz” az egyesület, akkor szervezheti az egészet úgy, hogy a kapusedző költségeit a gyerekek szülei örömmel ki is fizessék.)  Az viszont, fontos figyelembe venni, hogy egy egyesületből azonos korosztályban két kapusnál ne legyen több, mert akkor nem lesz hol védenie a fiataloknak. Csapat nélkül nehéz kapust kinevelni.

A felnőtt kapusoknál fontos a formában tartás. Ezért az igényes egyesületeknél fontos a plusz  kapusedzések megszervezése, ahol a felnőtt és az ifjúsági (érettebb serdülő) kapusok vesznek részt. Nem szabad a kapusedzést a mezőnyjátékosok edzésével egy időben megtartani. (Ugyanis nem lesz kapus a különböző gyakorlatokhoz.) Ha a szervezés, utazás máshogy nem engedi, akkor inkább a „normál” edzés előtt legyen a kapusok felkészítése, ügyelve a terhelés nagyságára. Én általában hetente egyszer a felnőtt csapat edzése előtt egy órával szoktam tartani egy 45 perces kapusedzést. A másik megoldás, ha igényes a kapus, akkor rendszeresen eljárhat egy NB-s profi kapusedzőhöz, aki gondoskodik a megfelelő képzésről, gyakorlásról.

Végezetül hadd fejezzem ki minden elismerésemet a kapusoknak, akik a védővonal utolsó „katonái”. Nem véletlenül teljesen más egy kapus lelkiállapota a mérkőzés alatt, mint egy mezőnyjátékosnak. A HÁLÓŐR NEM HIBÁZHAT. Hányszor láttunk már olyant, hogy a támadók hatalmas gólhelyzetek hagynak ki egy meccsen többször is, rosszul passzolnak, lukat rúgnak. Ezek a hibák közvetlenül nem jelentik azt, hogy a csapat kikap, csak éppen nem szerez gólt. De a kapus, ha egy kicsit is hibázik, akkor abból a helyzetből nagy valószínűséggel gól születik. Ezért ez a felelősség, ez a koncentráció rendkívüli módon „megcsapolja” a kapusok idegrendszerét. Ezért nagyon fontos, hogy POZITÍV ENERGIÁT KELL FELÉJÜK KÖZVETÍTENI, BIZTATNI, BUZDÍTANI KELL ŐKET.

"Söprögető" versus "négyeslánc"

Az elmúlt hétvégén a Zalaszentmihály – Becsvölgye megyei II. osztályú meccset néztem meg. Két középcsapat (8. és 9. helyezett) játszott egymás ellen. Jó iramú, gólhelyzetekben bővelkedő mérkőzést láthattak a szurkolók. A végeredmény – szerintem – igazságos 2:2-es döntetlen lett.

A mérkőzés érdekessége számomra az volt, hogy a zalaszentmihályi csapat ember­fogással játszott, „belógó” söprögetővel. Egyből előbújt belőlem a „kisördög”, és elgondolkodtam:

„VAJON VAN-E LÉTJOGOSULTSÁGA A SÖPRÖGETŐS JÁTÉKNAK?”

Azaz megyei alsóbb osztályokban érdemesebb-e hátul emberfogással játszani, vagy az edző egy területvédekezésre épülő játékrendszert játszasson?

Mielőtt erre a kérdésre megpróbálnék válaszolni, nézzünk meg néhány ehhez kapcsolódó kérdést!

1.      Alkalmas-e arra egy átlagos megyei csapat, hogy eredményesen alkalmazza a területvédekezést?

2.    Vajon meg lehet-e tanítani a kevésbé felkészült, képzetlen játékosoknak a védelmi (hármas és négyes) láncok hatékony alkalmazását?

3.    Megyei szinten könnyebb-e söprögetővel, jobb-és balhátvéddal és beállóssal játszani, mint egy négyeslánccal?

4.      Mi az előnye és hátránya a két védekezési módnak?

5.      Melyik a hatékonyabb védekezési mód?

Az első kérdésre egyértelmű válaszom az IGEN. Én labdarúgó-filozófiám szerint védekezni egy csapatot elég egyszerű megtanítani, ha rendszeresen részt vesznek a játékosok az edzéseken. A támadás főbb mozzanatait be lehet gyakoroltatni, de a gólszerzés alapvetően a játékosok kreativitásától, helyzetfelismerő képességétől, technikai szintjétől és nem az edző taktikai érzékétől, szakmai felkészültségétől függ. (Az ilyen képességek kialakítását megyei felnőtt edzéseken badarság elvárni. Az ilyen szintű játékosokat kinevelni vagy vásárolni kell!) Erre az IGENRE jó bizonyíték, a Gelse – Nagykanizsa TE 1866 kupamérkőzés, ahol a megye II-es gelsei csapat az NB-III-as együttestől csak 2:0-ra kapott ki köszönhetően annak, hogy megértették a védekezés alapelveit, kisegítették egymást és magas szinten kommunikáltak egymással.

 Az előző kérdés IGENJÉBŐL egyenesen következik az, hogy a második kérdésre is a válaszom: EGYÉRTELMŰ IGEN. Tehát egy átlagos megyei csapat is képes hatásosan alkalmazni a területvédekezést, függetlenül attól, hogy valaha találkoztak-e ezzel a védelmi szisztémával, ha kommunikációs készségük, értelmi képességük átlagos és a begyakorláskor rendszeresen eljárnak edzésre.

A harmadik kérdésre a válaszom: szintén IGEN. Az emberfogásos védekezés nagyon egyszerű, könnyen megérthető és végrehajtható szisztéma.. Nem kell hozzá „egyetem”, különösebb gyakorlás, edzésre járás. Tehát könnyebben alkalmazható, mint a terület­védekezés, könnyebben megértik a játékosok.

Nézzük a negyedik kérdésre a választ! Ez egy picit hosszabb lesz. J

„Az emberfogásos védekezés során a védőnek követnie kell a taktikai tervben meghatározott (posztjának, pozíciójának megfelelő) tá­madót abból a célból, hogy megakadályozza annak labdás tevékeny­ségét (a labda átvételét, továb­bí­­tását stb.) és megszerezze a labdát. (Ezért e védekezési formát logikusabb lett volna ember­követéses védekezésnek elnevezni.) Fő jellemzője a játékos­központúság, azaz a védő moz­gását elsősorban az ellenfelének tevékenysége, és másodsorban a labda mozgása és egyéb tényezők (labdás és labda nélküli támadó) határozzák meg. A védő reakciója mindig válasz­reakció. Nem irányítja a védekezés folyamatát, hanem alkalmazkodik. Ez e védekezési forma gyen­géje, bár a jó fizikai képességű és kiváló helyzetfelismerő, anticipációs készségekkel rendel­ke­ző („előregondolkodó”) védők nagyon sokszor ered­ményesek tudnak lenni ilyen játék­szituációk­ban. E védekezési mód másik hátránya, hogy az ezen elv lapján mozgó játéko­so­kat a játéktér meghatározott területeiről, adott pozíciókról el lehet távolítani.” *

     EZZEL A HIBÁVAL TALÁLKOZTAM HÉTVÉGÉN! Sajnos ez volt a gyenge pontja a zalaszentmihályi csapatnak. Mindkét kapott gólja ugyanolyan módon esett. A hátvédek becsületesen követték a befelé mozgó csatárokat, és az ellenfél mélységből beinduló szélső középpályását már nem volt nehéz megjátszani. (Főleg úgy, hogy „emberének”: a hazai középpályásnak nem volt ínnyére a védekezés!). A belül helyezkedő rutinos söprögetőnek esélye sem volt – a nagy távolság miatt – kereszteznie, a gólszerzést megakadályoznia.

Nézzük a területvédekezést!

„Az emberfogásos védekezés csapat- és csapatrész szintű alkalmazása nemcsak taktikai szem­pontból megfontolandó, ha­nem energetikai szempontból is, hiszen az ellenfél folyamatos követése nagyon sok energiát kíván a játékosoktól. Ezért egy hatékony, de kevesebb energiát igénylő védeke­zé­si eljárást kellett kitalálni és alkalmazni. Ez lett a területvédekezés.”**

       „A területvédekezés általában nem azt jelenti, hogy a védekező játékos a pálya egy fix, konkrétan beha­tárolt részét felügyeli, hanem a védekezési szerkezetek (rombuszok, négyes láncok stb.) bizonyos pozíció­já­hoz tartozó dinamikusan változó területét. Én szívesebben használom a „területvédekezés” helyett a „szerkezettartó védekezés” kife­je­zést. A szerkezettartáson belül lehet labdacentrikus, terület- illetve emberfogásos védekezés is. Egyrészt alkal­maz­kod­ni kell a labdás és a labda nélküli ellenfélhez, a társakhoz, továbbá bizonyos területeket, átadási vonalakat, folyosókat kell lezárni, másrészt, ha szükséges, egy adott területen belül embert kell követni.”***

       A területvédekezés alkalmazása igazán csak akkor okozhat gondot, ha olyan játékosok művelik, akik nincsenek tisztában ezen védekezési rendszer alapelveivel, és nem tudnak egymással kommunikálni, hatékonyan együttműködni.

      Az ötödik kérdésre a válasz:  ÁLTALÁBAN A TERÜLETVÉDEKEZÉS. Az emberfogásos védekezés lehet hatékony, olyan csapat ellen, amelyik nincs tisztában azzal, hogy hogyan lehet megbontani az ellenfél védelmét, vagy fizikailag sokkal gyengébb, mint az ellenfél. Ha mindkét módszer alkalmazására alkalmas a csapat, akkor célszerű a területvédekezést választani.

          NÁLAM A NÉGYESLÁNC GYŐZÖTT.

Megjegyzés: *,**,*** idézetek „Az alapfogalmaktól a mérkőzésekig” c. könyvemből valók.

A megyei labdarúgó-egyesületek létének szükséges és elégséges feltétele

Újra beindult a Bozsik Egyesületi Program őszi idénye. Lezajlottak az első körzeti tornák és a körzeti válogatott edzések. Vajon ez a program milyen hatással lehet a megyei labdarúgó-egyesületek életére, jövőjére?

A tapasztalatom szerint lassan kiöregednek a felnőtt csapatokból azok a focisták, akik még a játékért (nem a pénzért) fociznak, és megfelelő rutinnal és képzettséggel rendelkeznek. MÖGÖTTÜK EGY NAGY ŰR VAN! A kisegyesületek legnagyobb problémája, hogy nincs megfelelő helyi utánpótlás. NAGYON KEVÉS AZ ÜGYES ÉS FOCIZNI AKARÓ GYEREK az egyesület lakókörnyezetében. Ugyan fel-felbukkan néha egy-egy fiatal, lelkes játékos, de ők sajnos kevesen vannak. Ráadásul az ő életükből általában kimaradt a megfelelő minőségű és mennyiségű képzés, és ez a játéktudás már a Megyei I. osztályban is kevés a közepes eredményekhez is. Persze vannak olyan egyesületek, akik megfelelő „motivációs tőkével” oda tudják csábítani magukhoz az NB-s egyesületek közepes képességű fiatal játékosait, de ezek a „kiváló kondícióban lévő” egyesületek nagyon kevesen vannak.

A legtöbb kisegyesület örül, ha a bajnoki meccseket gond nélkül le tudja játszani. Egyre inkább jellemző – ebben a pénz nélküli világban –, hogy a helyi kötődésű középkorú játékosok visszatérnek a településeikre. Ez az összetartás még pár évig elodázhatja a csődöt, de  megoldani nem tudja.

A rendszerváltozás előtt szinte minden településen volt egy focicsapat. Ezek működtetése, eredményes szerepeltetése presztízs volt a település vezetői számára. A „NAGY BUMM!” után megszűntek a TSZ-ek, a nagy állami vállalatok, és ezzel az általuk működtetett  fociegyesületek is átalakultak (átvették őket az önkormányzatok vagy megszűntek). A települések új politikai vezetésének és a szurkolóknak (a szavazói bázisnak)  a lelkesedése aztán szép lassan lelohadt. Az önkormányzati választási ígéretek között egyre kevesebbszer szerepel "a helyi labdarúgó-egyesület megfelelő színvonalon való működtetése".

NINCS PÉNZ AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL, és sajnos egyre kevesebb a LABDARÚGÁST SZERETŐ tőkeerős VÁLLAKOZÓ is!

Tehát relatíve MÉG SOK a KISEGYESÜLET, DE NINCS vagy PÁR ÉVEN BELÜL NEM LESZ megfelelő létszámú és minőségű UTÁNPÓTLÁSBÁZIS.

Milyen érdekes, hogy ugyanez a helyzet a kistelepülések általános iskoláival is!

Bár az utánpótlásképzést támogatja az állam (Bozsik-programok, TAO pályázat stb.), de NINCS OLYAN PÁLYÁZAT, AMELY GYEREKEKET TUD SZAPORÍTANI egy kistelepülésen.

A MEGOLDÁS EGYSZERŰ (ugyanaz, mint a kisiskoláknál), de nagyon nehéz végrehajtani a hagyományok, tradíciók, a helyi kötődések miatt. KÖRZETESÍTENI KELL!

Ha árnyaltabban kellene fogalmaznom, akkor azt mondanám, EGY ADOTT KÖRZETBEN LÉVŐ TELEPÜLÉSEKNEK ÖSSZE KELLENE FOGNIA. Ez az összefogás – egy közös egyesület létrehozása – éppen a múlt szép emlékei, a hagyományok megőrzése miatt fontos. Ha nem lesz összefogás, akkor mindegyik fociegyesület megszűnhet. Ez viszont senkinek nem jó!

A szomszéd települések lakóinak, szurkolóinak és vezetőinek végre rá kellene döbbenniük arra, ha erőiket egyesítik, akkor településük sportjában, focijában ÚJ FEJEZET KEZDŐDHET!

Tehát a  Bozsik-program csak szükséges szakmai feltétele lehet az egyesületek megfelelő szintű működésének, létének. A többi, az elégséges feltétel  a települések összefogásán múlik.