Megjött az utolsó „fecske” is! (2. edzőmeccs)

Tegnap lejátszottuk a 2. edzőmeccsünket is. (Az ifi csapat elleni pénteki mérkőzést én inkább olyan edzésnek számoltam, ahol az edzős fő anyaga a mérkőzésforma volt.) Ugyanazzal a velünk egy megyei osztályban levő (az elmúlt bajnoki évben bennünket megelőző) ellenféllel játszottunk, mint az elmúlt hétvégén, csak éppen náluk. Egy hete nyertünk 5:1-re otthon. Az akkori összecsapás a „kimaradt helyzetek mérkőzése” volt.

Eljött a visszavágó ideje, ráadásul idegenben. Ez mindig különleges szituációt jelent a játékosoknak, függetlenül attól, hogy a fiúk már találkoztak egymással, nagyjából ismerik egymás gyengéit és erősségeit. Az „idegen” környezet: a másik csapatnak szurkoló – kocsmából hazafelé eltévedt – „rapperek”, a szokatlan öltöző, a pálya mérete és állapota mind-mind stressz faktort jelentenek a vendégjátékosoknak. (Természetesen az edzőnek, azaz nekem is! J ) Fontos, hogy ilyen környezetben is tesztelve legyenek a fiaim!

Miután a tartalék csapat nagy dirrel-dúrral, elégedetlenül levonult a pályáról – a borgőzös lehelettől furcsán megszólaló, egy Beethoven szimfónia első taktusaira emlékeztető,  a mérkőzés végét jelző  „sípszavak” után –, következhettünk mi.

A játékvezető megfelelő szakmai szintje, határozottsága, reakciógyorsasága mindig fontos az edzőmérkőzéseken is. Sajnos azonban tudomásul kell venni, hogy ilyen felkészítő mérkőzéseken – legtöbbször spórolásból – a település „legbátrabb emberét” állítják be a pálya közepére. (Aztán a meccs végéig ott is marad. J )  Akkor kezdődnek az érdekes jelenetek, amikor már fáradnak a fiúk, és a futás és küzdés helyett egyre inkább előtérbe kerül az igazságérzetük. (Miután már az ellenfélbe sem tudnak már belerúgni egy egészségeset, akkor a játékvezetőt kezdik el szidni. Addig becsmérlik, míg a pulzusuk le nem megy 130 alá. J ) Talán az ifi meccsen is ez történt? Egy bátor embert volt a játékvezető és nem egy szakképzett? Vagy a fiúk fáradtak el nagyon? J

MIÉRT NEM ÉN VAGY EDZŐKOLLÉGÁM VEZETI LE AZ EDZŐMECCSEKET?

Jó kérdés, és a válasz is egyszerű. Mert nem a mi dolgunk! Én folyamatosan a játékosaim mozgását nézem, szinte mindegyiket egyszerre. Nemcsak a labda közelében helyezkedő fiúkat, hanem az elöl vagy hátul „véletlenül” sétáló, az akcióban „gyönyörködő” egyéneket is. És nemcsak nézem őket, hanem – hangos utasításokkal, biztatással, dicsérettel – SEGÍTEK NEKIK A FELADATUK MEGFELELŐ VÉGREHAJTÁSÁBAN. Adott játékhelyzetekben a döntéshez szükséges elvekre vagy a jónak tűnő megoldási módokra hívom fel a figyelmet. (Általában nem azt mondom, hogy passzold ide „X”-nek vagy oda „Y”-nak, hanem „Nyissatok!”; „Járasd meg a labdát !”; „Alakítsátok ki a védelmi láncot!”; „2:2-ben oldjátok meg!”.)

Tehát nem lennék jó játékvezető, mert nem mindig a labda útját követem, és lemaradnék az akciókról. Ha pedig csak a labdát követném, akkor nem tudnám ellátni a számomra fontosabb edzői teendőimet, a játékosaim segítését, irányítását.

Visszatérve az irányításra, ami a nálam a legfontosabb szabály, hogy SOHA NEM SZIDOM (csúnya szavakkal illetem) A JÁTÉKOSAIMAT! Sokszor mérges vagyok, dühöngök, csapkodok és korholok, ha elrontanak egy fontos játékhelyzetet, de soha nem szidom őket, nem mondom nekik, hogy „b…-i vagy”, „bunkó állat vagy”, „szart sem érsz”, „menj az anyád …”. ÉS A JÁTÉKVEZETŐT SEM SZIDOM! (A véleményemet azért meg szoktam mondani nekik. J )

Visszatérve a játékosaim irányítására, soha nem kérek tőlük olyant  a mérkőzésen, amit nem gyakoroltunk volna edzésen, vagy nem beszéltünk volna meg a taktikai értekezleten.

A mérkőzés „viharosan” kezdődött (sok helyzet maradt ki mindkét oldalon), és viharosan is ért véget. Szó szerint! Sötét felhők, dörgés, villámlás és egy gyenge zápor ijesztgetett bennünket!  De szerencsénk volt, a nagy zuhé és a jégeső elmaradt. Ráadásul győzelemmel vonultunk le a pályáról: nyertünk 2:1-re úgy, hogy még egy 11-est is kihagytunk.

Ja, és megérkezett az edzőmeccsre az „utolsó fecskénk” is, a 20 fős játékoskeret 20. játékosa, aki eddig biztos nagyon elfoglalt volt, hogy mostanáig nem találkoztam vele a nyári felkészülés során. (Az más kérdés, hogy 6-an hiányoztak. L )

"Te melyik csoportba tartozol?" (4. edzés)

Tegnap edzés helyett edzőmeccset játszottunk az ifivel. Egy picit izgultam, hogy nem lesz 22 játékos, de tévedtem, még cserék is voltak. Sőt! 3 új – mint később a mérkőzés során kiderült – „csiszolatlan gyémánt” érkezett hozzánk. (Ügyesek voltak, de még be kell illeszkedniük a csapatba, és az állóképességükön is javítani kell.) 

A keretünk immár 20 főre (!) nőtt. MOST MÁR TÉNYLEG BAJBAN LESZEK, hogy kit rakok be a kezdő csapatba a bajnoki meccseken? J

Mielőtt válaszolnék a kérdésre, hadd tegyek egy kis kitérőt!

Az edzői filozófiám szerint  két fontos szempont – a játékkészség szintje és az edzésre illetve mérkőzésre járás gyakorisága – alapján 4 csoportra szoktam osztani a játékoskeret tisztelt tagjait. (Az egyértelműség kedvéért a játékkészségen egy játékos technikai-taktikai készségszintjét, játékügyességét, vagyis az adott játékhelyzetben hozott döntések eredményességét, és ebből következően a csapatjáték nívóját értem. A magas játékkészségű játékost: KÉPZETT-nek, az alacsony játékkészségű játékost: KÉPZETLEN-nek hívom. )

Ez alapján a 4 csoportot a következő módon szoktam jellemezni:

„A” csoport: Ide olyan játékosok tartoznak, akik KÉPZETTEK ÉS RENDSZERESEN JÁRNAK EDZÉSRE ÉS MÉRKŐZÉSRE. Ebben az osztályban adottságaik és edzettségi szintjük általában magas teljesítményt eredményez. Ők a csapat húzóemberei, többnyire erős jellemű fickók. Ők az edzők támaszai, a „nehéztüzérek”.

("Elnök Úr! Hova rejtetted ezeket a fiúkat?" J )

„B” csoport: Ide olyan játékosok tartoznak, akik KÉPZETTEK, DE NEM JÁRNAK RENDSZERESEN EDZÉSRE ÉS MÉRKŐZÉSRE. Ők az „egyfélidős” játékosok, akiknek az adottságaik nagyon jók, de az edzéshiány miatt a játékaktivitásuk (erejük, motivációs bázisuk)  a játékidő múlásával általában egyre inkább lecsökken. Ennek mértéke függ: az ellenfél játékerejétől, a mérkőzés pillanatnyi eredményétől, a környezeti hatásoktól (időjárástól, a pálya talajától stb.) és a számukra fontos szurkolók (barátnő) jelenlététől, viselkedésétől. Ők azok, akik egy idő után hajlamosak szidni a „mindig” hibázó játékostársakat, az őket „szabálytalanul” szerelő ellenfelet és a „mindig” ellenük ítélő játékvezetőt. (A csapatot rosszul összeállító és cserélő edzőt is szokták? Erre nem emlékszem. J) Többször előfordul, hogy a vesztes mérkőzés után megsértődnek, és nem jönnek el a következő meccsre.

„C” csoport: Ide olyan játékosok tartoznak, akik KÉPZETLENEK, DE RENDSZERESEN JÁRNAK EDZÉSRE ÉS MÉRKŐZÉSRE. Ők azok, akik mindent megtesznek a pályán, védekezésben csúsznak-másznak, ütköznek, de támadásban mindig becsúszik egy-egy fránya hiba. Ráadásul, ha gyors játékosról van szó, akkor a támadások befejezése sokszor nagyon „látványosra” szokott sikerülni. J Ők az edzők „gyalogsága”.

„D” csoport: Ide olyan játékosok tartoznak, akik KÉPZETLENEK ÉS RÁADÁSUL NEM JÁRNAK RENDSZERESEN EDZÉSRE ÉS MÉRKŐZÉSRE. Viszont az pozitív, hogy van érvényes igazolásuk! J

Hogyan kell kommunikálni ezekkel a fiúkkal? Én az alábbiakat javasolnám:

Az „A” csoportbeli fiúk esetén: ha idegenlégiósok, akkor az amatőr szerződés aláíratása után (nehogy félévkor lelépjenek egy többet ígérő egyesülethez) rendszeresen kell fizetni a kialkudott költségtérítést. Ha helybeliek, akkor meg kell becsülni őket. J

Ha a helyi közösséghez erős kapcsolat fűzi őket, akkor feladatokat kell adni nekik, be kell vonni őket az egyesület felelősségteljes munkájába. Ha a kapcsolata gyenge az adott közösséggel, akkor – sajnos – őket is anyagilag kell motiválni, mert le fognak lépni azzal a címszóval, hogy „nem becsülték meg őket”.

Sajnos az ilyen típusú srácok, ha alacsony fizetést kapnak a munkahelyükön, a labdarúgást másodállásnak fogják fel, zsoldosokká válnak. Csak akkor térnek vissza  ingyen és bérmentve a nevelő egyesületükhöz vagy lakhelyük focicsapatához, ha már "lekoptak" a „B” kategóriába. 

Ha komolyabb célt akar elérni egy csapat (pl.: a bajnoki címet), akkor bizony min. 7-8 ilyen típusú játékosra van szükség, meg egy fociőrült milliomos szponzorra.

"MI VÁRJUK A SZPONZOROKAT! Így van, Elnök Úr?" J

A „B” csoportbeli fiúk esetén: – függetlenül attól, hogy idegenlégiósok vagy helyiek, –  ha szűk a keret, akkor sajnos meg kell alkudni velük, de csak a teljesítményük alapján szabad „támogatni” őket.

Fontos, hogy mikor történik a cseréjük! Ha nincs helyettük minőségi csere, akkor érdemes a pályán hagyni őket, mert a jó lövő technikájuk miatt egy jó helyről elvégzett szabadrúgással el tudják dönteni a meccset. Viszont ha már nagyon „zizik”, akkor gyorsan le kell cserélni őket, mert nagy valószínűséggel lapot fognak kapni. Dicsérettel, biztatással még játékban lehet tartani őket egy ideig.

Már megtanultam, hogy nem szabad könyörögni senkinek, hogy jöjjön el játszani, még akkor sem, ha jó adottságai vannak. Egyszer érdemes leülni vele elbeszélgetni az elnökkel és a csapatkapitánnyal együtt, de csak egyszer! L

  

A „C” csoportbeli fiúk esetén: ha idegenlégiósok, akkor meg kell alkudni velük, de csak a teljesítményük alapján szabad „támogatni” őket. Ha helyiek, akkor szintén nagyon fontos a megbecsülés, odafigyelés, dicséret. Őket célszerű a mérkőzés alatt folyamatosan irányítani, segíteni a döntésekben, a játékhelyzetek megoldásában.

A „D” csoportbeli fiúk esetén: ha a keret teljes, akkor „meg kell köszönni” az addigi „segítséget”. Ha nagyon szűk a keret, akkor is elzavarom az ilyen embereket, inkább egy tehetséges serdülőjátékost játszatok.

TEHÁT A VÁLASZT a „Most már tényleg bajban leszek, hogy kit rakok be a kezdő csapatba a bajnoki meccseken?” kérdésemre A JÁTÉKOSAIM FOGJÁK MEGADNI méghozzá az elkövetkezendő időszakban nyújtott teljesítményükkel, szorgalmukkal.

„Ha játékos vagy, mond: TE MELYIK CSOPORTBA TARTOZOL?” J

Ui.: "Sok boldogságot, Ádám! J 

És fiúk, ne igyatok olyan sokat a lagziban! Holnap meccs van! "

"Hé srácok, gyertek focizni!" (3. edzés)

2012. július 24. kedd délután – edzésnapon – hatalmas zivatar érte el a környéket. „Basszus, – gondoltam – egy edzéssel kevesebb lesz.” Utálom, ha kevesebb edzést kell tartanom, mert az azt jelenti, hogy kevesebb dolgot tudok megtanítani, illetve begyakoroltatni a fiúkkal. Ha kevesebb taktikai és technikai elemet ismernek és tudnak végrehajtani a játékosaim, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy kikapunk. Ha kikapunk, akkor egy hétig nincs meg az ún. „örömadagom”, és ha ez gyakran ismétlődik, akkor nemhogy folyamatosan …-ul érzem magam, hanem az egyesület vezetői ki is rúghatnak. (Na, ez viszont már nagy gond lenne! L )

A felkészülési időszakból egy hét eltelt, és van még vissza négy hét. A negyedik hét végén már bajnoki meccset játszunk. A legjobb esetben ez 11 felkészülési foglalkozást (edzést vagy edzőmérkőzést) jelent. EZ NAGYON KEVÉS!

Ezen a szinten – tudomásul kell venni –, hogy a játékosok kevés edzésmúlttal, nem megfelelő nívójú felkészítéssel, felkészüléssel érhetik el az ún. „felnőtt” szintet. (Azaz a felnőtt csapat keretébe képzetlen játékosok is bekerülnek, mert ők a legjobbak a környéken.) Ez nem az ő hibájuk, hanem azoké a LUSTA, JÓ ALKATÚ ÉS MOZGÁSÚ FIATALOKÉ, AKIK NEM SPORTOLNAK, hanem helyette inkább a kocsma melletti parkokban, játszótereken lógatják a … (lábukat), cigarettáznak, isznak, a számítógépen vagy a mobiltelefonon „fészbukkoznak”, és lehet, hogy éppen ezt a blogot olvassák.J 

„HÉ SRÁCOK, GYERTEK FOCIZNI!”

Tehát a 11 felkészítő foglalkozás nagyon kevés, főleg úgy, hogy több játékos is a „rúgd és fuss” módszerrel lett „felkészítve”, és nem hallott a különböző játékelvek, döntési kritériumok tudatos felhasználásáról, csak „ösztönből” játszott. (Bár lehet, hogy így is eredményes volt!)

Nálam fontos, hogy mire bajnoki meccset játszanak a fiúk, MEGISMERJÉK ÉS LEHETŐLEG ALKALMAZNI TUDJÁK az

• 1-1 elleni helyzetben a támadási és védekezési alapelveket;
• 2-1 elleni helyzetben a támadási és védekezési alapelveket;
• 1-2 elleni helyzetben a támadási és védekezési alapelveket;
• 2-2 elleni helyzetben a támadási és védekezési alapelveket;
• 3-3 elleni helyzetben a támadási és védekezési alapelveket;
• a 4-es lánc védekező mozgásának elveit különböző helyzetekben;
• az ékek, csatárok, középpályások és  hátvédek összehangolt támadási és védekező mozgásának elveit;
• a különböző – a játékrendszertől függő – támadásvezetési alapformákat;
• rögzített helyzetek (szöglet, szabadrúgás, bedobás) különböző variációit.

HÁT NEM KIS ANYAG! J

Szerencsére elállt az eső, a vihart elvonult és a Nap is kisütött. Nem volt semmi akadálya, hogy az edzés elkezdődjön. Mivel az első héten átvettük az 1-1 elleni játék főbb támadási és védekezési alapelveit, és „élesben” is gyakorolták a fiúk, így továbbléphettem. (Sajnos az 1-1 elleni szitukban voltak gondok a megértéssel és a végrehajtással is, de egyszerűen nincs idő a teljes elmélyítésre. Ráadásul többen hiányoztak ezekről az edzésekről. L Fontos, hogy a bajnoki szezon elején erre az anyagra is (!) visszatérjek!)

Most – az „Ajax-féle” labdás koordinációs bemelegítés után – a „páros védekezés alapelveit” választottam a fő oktatási témának, mivel számomra ez az egyik legfontosabb anyag. Az alapgyakorlatok (az elvek és az összehangolt mozgások alapos elmagyarázása és végrehajtatása) után 2-2 elleni támadásvezetéseket végeztettem nagykapura. A labdás pároknak kötelező volt a félpályától indulva mögötte elfutással vezetni a támadást. A védőpárok pedig a 16-os vonaláról indultak. Egy kis gyakorlás után két csoportra osztottam a társaságot, és versenyszerűen végezték a feladatot. 8-szor támadott az egyik csapat, és 8-szor a másik. (A vesztes csapatnak két „jutalomkört” kellett futni.)

Az edzés másik fő célja: a „beadások oldalról, érkezés ékváltással” begyakorlása volt. Itt két fő egymást váltva  –  a 16-os oldalvonalánál  –  a társához passzolt labdát visszakapva ívelte/lőtte be azt középre, ahol a többiek páronként érkeztek a kapu elé úgy, hogy aki a „hosszún” volt, az a „rövidre” sprintelt, a másik játékos pedig – körívben megkerülve társát – a „hosszúra” helyezkedett. (Ha nem volt gól, akkor a támadó pároknak vissza kellet sprintelni a 16-os vonalán elhelyezett bójákig.) 3 percenként cseréltem a beadó párokat.

Az edzés a közkedvelt lövő párbajjal fejeződött be. (Két csapat versenyzett egymással, hogy a büntető területen kívülről ki tud több gólt lőni.) A levezető kör után a bátrabbak még 11-est lőhettek. (Ha hibáztak, akkor egy „jutalomkört” kellett futniuk.) NEM HIBÁZTAK! J

A felkészülés első hete

Mindig izgalommal várom a felkészülés első egy-két hetét. Gyakorlatilag ilyenkor dől el – egy kis túlzással – a csapat (az edző) sorsa. Szerintem az igazán  jó tréner ismérve nem csak az, hogy hogyan tudja felkészíteni és irányítani csapatát, milyen kiváló edzéseket tart, hanem milyen erős játékoskerettel rendelkező csapathoz tud szerződni, és mennyi edzői díjat tud kialkudni magának J. Én ebből a szempontból mindig is rossz edzőnek tartottam magam.

Az előző idényben nem valami jól „muzsikáltunk”, éppen hogy megúsztuk a kiesést a megyei II. osztályból. Én idén télen kerültem az egyesülethez. Az őszi 0 (!) ponthoz tavasszal 11 pontot tudtunk hozzágyűjteni. Sajnos hiába volt meg az új elnökség rendkívül pozitív hozzáállása, egy lelkes, de kevésbé képzett játékosokból álló 12-13 fős szűk kerettel csak ennyire futotta. (Gólt nem képes sem az elnök, sem az edző rúgni! J)

Aztán jött a várva várt nyári szünet! Már tele volt a … (bugyrom) a labdarúgással! (Az EB-t azért néztem, bár a kedvenc spanyol csapatom egy-egy meccsénél átkapcsoltam a „Marichuy”-ra. J )

A pihenés után az első nagy kérdés az volt, hogy számítanak-e rám továbbra is edzőként az egyesületnél. Egyrészt, hogy tudjak majd erről bloggot írni J, másrészt az edzői díj sem jön rosszul. A válasz: IGEN volt.

Nem sokáig örülhettem, mert jöttek a szokásos problémák: kik igazolnak el, kik lesznek vadul szerelmesek, kik nősülnek meg, kik maradnak „örökre” sérültek vagy öregszenek meg hirtelen J, és persze kiket tudunk igazolni?

Ebben az időszakban nehéz az elnök dolga. Játékosokat is kellene igazolni és pénzt sem szabadna nagyon költeni. MERT PÉNZ AZ NINCS SOK! Legalábbis mifelénk nincs. (Sajnos ebből a szempontból rossz környéken élek.) Ilyen helyzetben két nagy csoportja van a játékosoknak: az idegenlégiósok és a helyiek. Az egyik csoport pénzt akar, a másik csak szeretne. EZ AZ ÁLLAPOT A 22-ES CSAPDÁJA!

Általában a helyiek nincsenek se darabra, sem minőségben annyian, hogy egy egészséges létszámú (min.16 fős) keretet tudjanak kialakítani. TEHÁT idegenlégiósok nélkül nem lehet a csapatot indítani a megfelelő szintű bajnokságban.

Ha pénzt kapnak az idegenlégiósok, akkor miért ne kapjanak a helyiek is? Ráadásul lehet, hogy helyben még jobb játékosok vannak, mint amilyenek érkeznek. Annyi pénz viszont nincs, hogy mindenki kapjon. TEHÁT, ha mindenki kapna pénzt, akkor anyagilag tönkremenne az egyesület. (Én már sajnos ültem olyan csapat „hajójában”, amely a szertelen „pénzezés” miatt „léket kapott”. L )

Vagy ne kapjon anyagi juttatást az idegenlégiós? Akkor meg miért menne egy „idegen” csapathoz más településre?  Az én válaszom egyszerű: meg kell értetni a játékosokkal, hogy – ilyen szinten – a FOCI NEM A PÉNZRŐL SZÓL, HANEM A JÁTÉKRÓL. A játéknak ugyanis van egy ún. „önjutalmazó” tulajdonsága, azaz örömet okoz, ha normális társaságban és körülmények között, ráadásul sikerélményekben gazdagon művelik. Ezeket a feltételeket kell megteremteni a vezetőségnek egy jó szakmai vezető (edző) segítségével.

MOST: Négy idegenlégiós közül hárman távoztak a csapatból, de négyen érkeztek is. Két helyi játékos hosszú kihagyás (sérülés) után állt csatasorba.

Nagyon vegyes a játékosállomány összetétele képességek, edzésmúlt, taktikai-technikai szint, erőnlét és motivációs bázis viszonylatában.

Eddig két edzés és egy edzőmeccs volt az elmúlt héten. Az első edzésen (kedden) csak játszottak a fiúk. A labdás bemelegítés és gimnasztika (nyújtás) után a fő részben:

• „sok kapus” játék
• „felívelős”játék,
• vonaljáték,
• „játék két külső kiskapura” volt.

(Később majd részletesen ismertetem ezen játékok, mérkőzésformák módját, szabályait.)

• A második edzésen (pénteken) a bemelegítés (labdás koordináció és gimnasztika) után
• az egy-egy elleni játék védekezésre vonatkozó alapelveit, lépéseit ismertettem a fiúknak, illetve gyakorolták párokban. Hát voltak problémák!
• Majd a „puding próbája, az evés” következett: 1-1 elleni támadásvezetés kapura.
• Aztán a fiúk kapura lövéseket gyakoroltak indulócsel és gyors lefordulás után a kapu általam meghatározott részét megcélozva. (Örültem, ha minden 10. lövés a kijelölt irányban süvített. J)
• Az edzés végén egy kis csapattaktikát gyakoroltunk: 1 (kapus) + 7-6 elleni mérkőzésszerű játékformában. (Labdakihozatal a saját térfélről.) Ez előkészítése volt a hétvégi mérkőzésnek, ahol 1-4-4-2-es alapfelállásból induló játékrendszert terveztem el. (A 4 középpályás 1-2-1-es alakzatban, az ún. „gyémánt” alakzatban áll fel.) Ennek a játékrendszernek fontos része volt a rendszeresen felfutó szélsőhátvédek aktív támadó szerepe.

Reméltem, hogy az edzésen begyakorolt dolgokat mérkőzésen viszont fogom látni. Ám a hétvégi meccsre 5 új (!) játékos érkezett, akit még nem is láttam játszani! Megint jöhetett az „irodalom óra”, ahol a taktikai táblánál elmesélhettem, hogy mit szeretnék látni a meccsen.

De előtte ismertettem a mérkőzésekre vonatkozó főbb szabályokat:

• A mérkőzés kezdete előtt legalább 1 órával az öltözőben kell lenni.
• A cseréknek is át kell öltözni a bemelegítésre.
• A cseréknek a bemelegítésnél segíteni kell labdát szedni, bójákat kirakni, friss vizet hozni, a kapust bemelegíteni.
• A cseréknek a meccs alatt a kispadon kell ülni. (Nem lehet a haverokkal, barátnővel beszélgetni.)
• A cseréknek a félidőben tartott taktikai megbeszélésen is részt kell venni.

Mivel több új arc volt, újra ismertettem az alapfelállást és a játékrendszer főbb feladatait. (Nem szoktam egy-egy embernek 2-3 feladatnál többet kiadni, mert úgyis elfelejtik.)

2 új srácot tettem a kezdő csapatba – függetlenül attól, hogy milyen szintű játékosok –  , mert arra voltam kíváncsi, hogyan egészítik ki a régieket, illetve nem tudtam, hogy taktikailag mennyire érettek, hogyan tudnák végrehajtani azokat a feladatokat, amiket még velük nem gyakoroltattam. Aztán a mérkőzés folyamán a többieket is becseréltem.

Bár nyertünk 6:1-re, ez számomra nem jelent semmi különöset, inkább a feladatok végrehajtási módjára, minőségére, az összjátékra, az egyéni kreatív megoldásokra, az akarati tényezőkre és az állóképesség, a fittség aktuális szintjére figyeltem. Hát van mit gyakorolnunk még!

A győzelem, a siker inkább a helyi közösség (a vezetőség, a csapat és a szurkolók) komfortérzete szempontjából fontos. (Na jó, én is kihúztam magam, mikor a szurkolók gratuláltak és meghívtak egy üveg sörre a büfébe. J ) Természetesen az új játékosok is szívesen igazolnak le egy győztes együttesbe. (Ezért jól kell ellenfelet választani a felkészülés során! J )

A mérkőzés alatt több fontos dolgot is lejegyzeteltem, amit majd meg kell tanítani a fiúkkal, illetve be kell gyakoroltatni, de most az első és legfontosabb feladat, hogy az ÜGYES JÁTÉKOSOKAT LE KELL IGAZOLNI.