A Magyar Labdarúgás Napja, avagy aki legyőzte az Aranycsapatot

November 23-án pénteken délután Alsópáhokra látogattam a  „Magyar Labdarúgás Napja” című rendezvényre, filmvetítéssel egybekötött kerekasztal-beszélgetésre.

A főbb téma a következő volt:

„MIT ÜZEN AZ ARANYCSAPAT ÉS MILYEN PÉLDÁT MUTAT

A MAI CSAPAT A MAI SPORTSZERETŐ FIATALOKNAK?”

A díszvendégek a következők voltak:

Gellei Imre (a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya),

Kereki Zoltán (edző, volt 37-szeres válogatott, a ZTE volt labdarúgója),

Szőcs János (edző, volt labdarúgó),

Dr. Török Lajos - Szepi (a Népstadion és az FTC létesítményeinek volt igazgatója),

Bita József (a ZTE volt labdarúgója),

Madár Gábor (edző, a ZTE volt labdarúgója),

Lang József (a ZTE volt elnöke),

Józsi György (a ZTE volt labdarúgója).

Moderátor:

Dr. Iglódi Endre volt.

Nagy érdeklődéssel vártam a találkozót. Szinte elsőként érkeztem a helyi Művelődési Házba. Engem nem is igazán a téma, hanem inkább a meghívott vendégek személye ösztönzött a részvételre. Zala megyében dolgozó edzőként gyakorlatilag szinte mindenkivel dolgoztam együtt, személyes szakmai kapcsolatot alakítottam ki.

Középiskolás koromban a ZTE NB-I-es ifjúsági csapatának voltam a tagja 3 évig. Akkoriban közvetlenül a felnőtt csapat mérkőzése előtt játszottunk legtöbbször a stadionban. Sokszor 5-10 ezer néző előtt focizni hihetetlen élmény volt a 70-es évek végén, 80-as évek elején. (A mai felnőtt csapatok többsége a fele nézőszámnak is örülhetne!) Ráadásul együtt utaztunk a felnőtt játékosokkal, közöttük Kereki Zoltánnal, aki akkoriban hihetetlenül népszerű volt. Mivel én is beállós poszton játszottam, természetesen nekem is példaképem volt. Nem csoda, hogy a későbbiekben végig 5-ös számmal futballoztam még felnőtt koromban is! J

Bita Józseffel, Madár Gáborral és Józsi Györggyel már mint pályakezdő ZTE utánpótlásedző találkoztam, illetve alakítottam ki szoros szakmai kapcsolatot a 90-es évek elején. Rengeteg érdekes történetet, anekdotát  és persze szakmai tanácsot osztottak meg velem és kollégáimmal. Mindig élmény volt velük találkozni.

Szőcs Jánossal akkor ismerkedtem meg, mikor kb. 14-15 évvel ezelőtt kisegítette a pacsai focicsapatot, és elvállalta az edzői teendőket. Nem véletlenül, hiszen fia is nálunk, Pacsán rúgta a bőrt. Később én lettem a felnőtt csapat, köztük a fia edzője, és 2002-ben 4. helyen végeztünk a megyei bajnokságban. Ez a helyezés, akkor a helyi csapat legjobb eredménye volt.

Gellei Imrének Pusztai László barátom mutatott be 2006-ban. Akkor készült el „Az alapfogalmaktól a mérkőzésekig” című módszertani kiadványom „nyers” változata. Gellei Imre szívesen elvállata a könyv szakmai lektorálását. Szakmai tapasztalata, személyisége, intelligenciája hihetetlen mély benyomást tett rám. Úgy gondolom, példaképe lehet a leendő és működő fociedzőknek egyaránt!

Hát ilyen edzők, labdarúgó szakemberek ültek ott Alsópáhokon, a Művelődési Házban egy asztalnál!

Ja, és nem szeretnék elfeledkezni a házigazdáról, Czigány Sándor alsópáhoki polgármesterről sem, aki mellesleg egykor focistatársam, első edzőm is volt Pacsán. Ő hívására igazoltam le a helyi csapatba, és a következő évben megnyerve a járási bajnokságot jutottunk fel a megyei  csoportba.

Bár én csak néző voltam, és nem szólhattam bele a moderátor által irányított beszélgetésbe, mégis  sok újat és érdekességet hallottam. Talán a legmeglepőbb az volt, hogy kiderült, hogy Szőcs János még pécsi színekben játszott az „Aranycsapat” tagjai ellen. Ráadásul simán legyőzték 2:0-ra a többek között Puskás Ferencet is a soraikban tudó Honvédot.

Utólag is gratulálok János bácsi! További jó egészséget kívánok!

A játékvezetők befolyásolásának 15 pontja

Tegnap két középcsapat meccsét láttam, ahol bár volt két 11-es és egy kiállítás, de igazából semmi említésre méltót, érdekességet nem találtam. Egyedül talán a hazaiak győzni akarása volt átlag feletti, illetve a szurkolók viselkedése jobban szórakoztatott, mint a mérkőzés. Ez adta az ötletet, hogy összeállítsam a játékvezetők befolyásolásának 15 pontját.

A játékvezetők hazai pályán való befolyásolásának 15 pontja:

Tanácsok J az egyesület vezetőinek és edzőinek.

1.  A meccse előtt fizess egy-két kört a legnagyobb hangú, hőbörgő szurkolóknak a büfében!

2. Tanácsold a játékosaidnak, hogy az ellenfél minden szabálytalan szerelésénél játszanak rá, fetrengjenek egy kicsit! Ezzel is izgassák fel a  szurkolókat!

3.  Az ellenfél szabálytalanságainál fordulj a szurkolókhoz: „Látjátok? Állandóan minket rugdos az ellenfél, és a játékvezető lapot sem ad!”

4. Tanácsold a játékosaidnak, hogy az ellenfél szabálytalanságainál mélységesen háborodjanak fel. Az ellenfelet  szidják, ne a játékvezetőt. Emlékeztessék a játékvezetőt, hogy az ellenfél játékosának már ez a sokadik szabálytalansága volt.

5.  Később a játékosok minden labdavesztésnél, - amit nem fúj le a játékvezető, és az ellenféllel történő testi ütközés után történt, - essenek nagyot, maradjanak lent a talajon. Játsszák el a „nagyhalált”. Várják meg, míg a játékvezető leállítja a játékot, vagy valamelyik játékos kipasszolja a labdát az oldalvonalon túlra.

6.   Az ilyen esetekben azonnal állj fel, rohanj a pálya széléhez, reklamálj hangosan, majd fordulj a szurkolókhoz: „Látjátok? Megint nem fújt a játékvezető!”

7.    Ha tényleg rosszul döntött a játékvezető, akkor a vizes palackot vágd földhöz vagy rúgj bele, és emeld az ég felé mindkét karodat!

8.  Tanácsold a játékosaidnak, hogy az ellenfél rossz ütemű szerelésénél úgy essenek el, hogy mindkét lábukat kapják fel, homorítsanak egy nagyot, majd miután a földre leértek, legalább ötöt forduljanak meg a hossztengelyük körül. A földre érés után pedig a közelben lévő füvet, - ha találnak -, fájdalmas arccal csomókban tépegessék ki.

9.   Tanácsold a játékosaidnak, hogy mikor az ellenfél megelőzi őket, és önkéntelenül hátranyúl a futómozdulat közben, kapjanak az arcukhoz, rogyjanak térdre. Aztán az orrukban vagy a szájukban keressenek valami folyékony anyagot, számolják meg a fogukat, tapogassák meg orrcsontjukat. Az ügyesebbek az állkapcsukat vagy a nyakcsigolyájukat is óvatos mozdulattal megvizsgálhatják.

10. Az ilyen esetekben azonnal állj fel, rohanj a pálya széléhez, reklamálj, hangosan követeld a piros lapot, majd fordulj a szurkolókhoz: „Látjátok? Ha mi csináltuk volna, akkor már biztos kiállított volna valakit tőlünk.”

11. Tanácsold a játékosaidnak, hogy gyors labdavezetés közben a feléje mozgó védő mellett passzolja el a labdát egy üres területbe, rúgjon bele a védő közelebbi lábába, aztán kb. egy méteres magasságban dobja fel magát, majd kézletétel nélkül laspanjon a talajon, mint a palacsinta. Maradjon mozdulatlan pár másodpercig. Ezt a műveletet célszerű, - ha a játékvezető még nem adott műesésért sárgalapot, - a büntetőterületen belül néhányszor megismételni.

12. Ha az ellenfél is reklamál, és esetleg testi kontaktust létesít az egyik hazai játékossal (pl.: lökdösi őt), akkor azonnal essenek hanyatt, fogják az arcukat. Maradjanak lent a földön. Visszaütni, lökni nem szabad!

13. Vedd kezelésbe a partjelzőt is! Ezért ültesd a szurkolókat a partjelző mögé, kb. a 16-os környékére. Nem baj, ha még egy láda sört is vitetsz nekik az egyik cserejátékossal.

14.  Bizonytalanítsd el a partjelzőt! Minden les megítélésénél hangosan reklamálj! Ha nem emeli a zászlót azért, ha emeli, akkor meg azért. Erősítsd fel az indulatokat! Fordulj a szurkolók felé: „Látjátok? Összevissza lenget.” Ha a hazai csapat javára téved, - leshelyzetben elengedi a csatárodat -, akkor ne felejtsd el hangosan megdicsérni!

15.  Csapadékos idő estén egy kis esernyőlengetést is be lehet vetni a cél érdekében! A partjelzőre meggyőző hatással lehet az 1-2 méterre mögötte vadul lengő esernyőkből áradó alkoholgőzös légmozgás.

Garanciavállalás:

Ha a fenti  15 pont alkalmazása esetén mégsem nyer a hazai csapat, akkor nem a tanácsokban, hanem a játékvezetőben van a hiba. J

Szemüveget csak a bírónak?

Az elmúlt hétvégén a Felsőrajk (7. hely → 8. hely) – Söjtör (13. hely → 10. hely) megyei II. osztályú meccset néztem meg. Váltakozó iramú, gólhelyzetekben bővelkedő mérkőzést láthattak a szurkolók. A találkozón – a mérkőzés történéseit objektíven végiggondolva – megérdemelt 3:1-es vendéggyőzelem született. De nézzük sorba a történéseket!

Erre a mérkőzésre úgy mentem ki, hogy a játékvezetők ténykedését (a játékosokkal, szurkolókkal való kommunikációjukat, a játék kimenetelét befolyásoló döntéseiket) fogom figyelni, illetve azt, hogy milyen módon tudja a játékosok viselkedése, szövegelése befolyásolni a játékvezetők ítélethozatalait.

Őszintén meg kell vallanom, hogy a játékvezetés összességében magasabb színvonalú volt, mint a játék. Az asszisztensek, partjelzők szinte hibátlanul – a szurkolók előtt „észrevétlenül” – lengettek, ugyanis nem szidták őket. A vezetőbíró szemmel láthatóan megpróbálta lapok nélkül levezetni a mérkőzést, de így is 2 sárgalapot és 1 piros lapot osztott ki teljesen jogosan. A hibája is az volt, hogy több szituációban is „elfelejtett”sárgalapot felmutatni. Egy-kétszer a szurkolók kritizálták ténykedését, de ez alapvetően nem befolyásolta későbbi döntéseit. Sőt volt mersze 1:1-es állásnál a 2. félidő közepén a hazaiak játékosát szövegeléséért kiállítani. Szerintem, szintén jogosan.

IGAZÁBÓL AMI TANULSÁGGAL SZOLGÁLHAT, AZ A HAZAI KIÁLLÍTOTT JÁTÉKOS VISELKEDÉSE. „Lehet-e edzés nélkül bajnokságot nyerni?” című blogomban már foglalkoztam a felsőrajki csapattal, amely akkor még az első helyen tanyázott. (E mérkőzés után a 8. helyre csúsztak vissza.) Ma már a válasz egyértelmű: NEM. Sajnos az első félidő lendületes játéka után a hazai csapat újra elfáradt a második játékrészben. Kevesebbet mozogtak, sorra rossz döntéseket hoztak, egyre több technikai hiba csúszott be az összjátékukban, a támadások befejezésénél. Jöttek a gólhelyzetek, és „el is mentek”. Aztán a 2. félidő elején kimaradt egy hazai ziccer, 6 méterről a kapusba lőtte a felsőrajki csatár a labdát, és ahogy ilyenkor lenni szokott, az ellentámadásból az ellenfél kiegyenlített. Aztán újabb hazai helyzet során elpattant a csatártól a labda, akivel a védő szabályosan ütközött. A felsőrajki támadó ahelyett, hogy a labda után lépett volna, eldobta magát. A játékvezető természetesen nem adta meg a büntetőt. Erre a játékos magából teljesen kikelve elkezdte szidni a döntéshozót, aki e viselkedést látva és hallva beküldte az öltözőbe a magáról megfeledkezett játékost. Ezután már csak az volt kérdés, hogy az ellenfél hány gólt rúg a mérkőzés hajrájában.

Ez a viselkedés sajnos nem egyedi a megyei bajnokságban. Sajnálatos módon sok olyan játékos van, aki sokszor nem bír az idegeivel, nem tudja elviselni a számára kedvezőtlen eseményeket, döntéseket. Egyből agresszív lesz: szidja az ellenfelet, saját játékostársát, a játékvezetőt, kiszól a szurkolóknak, köpköd, különböző testrészeit mutogatja. Legrosszabb esetben tettlegességig fajul a helyzet. Egyszerűen nem tudják megérteni azt, hogy ha a játékvezető sípjába fújt, és jelezte, hogy mi fog történni, akkor egy dühös játékos „kedves” szavai hatására nem fogja visszavonni a döntését.

Többször is megkérdeztem az ilyen játékosokat, hogy miért reklamálnak folyamatosan. Azt mondták, hogy azokban a játékhelyzetekben mindig igazuk volt, és legközelebb – hasonló helyzetben – majd a játékvezető (lelkifurdalás miatt) számukra kedvező ítéletet fog hozni.

Ennek a viselkedésfajtának a pályán való megjelenése a fáradtsággal egyenesen arányos. Ezért nagyon figyelni kell az edzőnek, ha ilyen típusú, jó képességű játékosa van, akkor látva a „közelgő vihar jeleit”, célszerű lecserélni, függetlenül attól, hogy „benne marad egy-két gól”.

Sajnos nekem is volt ilyen típusú játékosom. Nem is olyan régen! J Két meccsem is volt az idei bajnokságban, ahol kevesebben fejeztük be a mérkőzést. És természetesen ez a létszámhátrány jelentősen befolyásolta a végeredményt. Az idei utolsó meccsemen pedig, mikor a félidőben lecseréltem a kiváló képességű, de  „karatéra hajlamos” játékosomat, akkor meg volt sértődve. (A következő mérkőzésen, amikor már nem én voltam az edző, ki is állítatta magát.)

Ha ezt a blogot egy játékos olvassa, akkor ő pedig azt mondhatja, hogy ismer több olyan edzőt is, aki szintén nem irodalmi módon fejezi a játékvezetők iránti vonzalmát., főleg egy igazságtalannak vélt ítélet után. Csak a közlönyöket kell megnézni, hogy XY edzőt már a pályafutása során hányszor tiltották el a kispadtól.

VAJON AKKOR KINEK JÁR AZ A BIZONYOS SZEMÜVEG? SZEMÜVEGET CSAK A BÍRÓNAK?

"Szerezz egy jó kapust!"

Szakmai berkekben rengetegszer elhangzik az, hogyha jó csapatot akarsz, SZEREZZ EGY JÓ KAPUST! És ez teljes mértékben igaz is.

Az elmúlt hetekben a mérkőzéseken főleg a kapusokat figyeltem. Nem véletlenül, hiszen a teljesítményük nagymértékben meghatározzák a csapatuk eredményességét. Az előző blogjaimban már többször is írtam arról, hogy egy csapatot könnyebb megtanítani védekezni, mint támadni. De azt „elfelejtettem” mondani, hogy ezt alapvetően csak a mezőnyjátékosok védekezésére érettem. Egy kapust felnőtt korában – heti egy-két edzésen – NEM LEHET MEGTANÍTANI VÉDENI. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a heti két edzés alapvetően nem kapusedzés. (Az nem kapusedzés, hogy a játékosok támadás-befejezéseket végeznek, és a végén kapura lőnek vagy fejelnek.) Ezekkel az edzésekkel talán (?) szinten lehet tartani egy megfelelő képességekkel rendelkező kapust.

Egy megyei csapat önbizalmát alapvetően meghatározza a kapuban lévő játékosuk tudása. Az elmúlt bajnokságban rengeteg potyagólt kaptunk, főleg a mérkőzés elején, és az alapvetően meghatározta a mérkőzés kimenetelét. Az ellenfél lágy előreívelésénél is már a félelem ült ki a játékosaim arcára, hogy hol köt ki a labda. Ilyen érzéssel nem lehet hatékonyan focizni. Nem is beszélve arról, hogy milyen önbizalommal avatkozhat játékba egy ilyen kapus, aki retteg attól, hogy újra hibázni fog, és őt szidja majd a saját rokonsága is.

A jó kapusokból – mint a jó csatárokból is – általában hiány van. Van egy jó hírem: EGY JÓ KAPUST KÖNNYEBB KINEVELNI, MINT EGY GÓLVÁGÓ CSATÁRT, mivel a védés „egyéni sportág”! Csak egy szakmailag felkészült edzőre, kapusedzőre van szükség, és rengeteg gyakorlásra, amit célszerű minél fiatalabb korban elkezdeni.

Tehát a „Szerezz egy jó kapust!” problémára két jó megoldás van: vagy IGAZOLUNK (jó pénzért) vagy KINEVELÜNK egy kapust.

Az IGAZOLÁS nem is olyan egyszerű dolog, hiszen egyrészt általában a lakókörnyezetben kevés az 1 hektárra jutó, jó képességű kapusok száma, másrészt kiváló üzleti érzékük van a kapusoknak, és elég „borsos áron” lehet hozzájuk jutni.

A másik megfontolandó kérdés, hogy egy bajnokság megnyerésére törő csapat, hány jó kapust igazoljon. Mi van, ha a drága pénzen megszerzett kapus megsérül,  – ennek nem is kicsi az esélye – és csak egy tapasztalan ifi kapus van helyette. Nagy valószínűséggel elszállnak a bajnoki remények. Viszont, ha egy  kiváló és egy jó képességű kapusunk van, akkor hogyan kéne menedzselnünk őket? Van-e elég pénz arra, hogy egy jó képességű hálóőr  a kispadon csücsüljön a megyei osztályban? Szabad-e kockáztatni váltott védéssel, hogy pontokat vesszen egy csapat, amikor van egy kiváló kapusa? A kevés meccsel rendelkező kapus formája vajon mennyire eshet vissza? Ha van pénz, akkor nincs gond! Ha kevés van, akkor egy edző simán megbukhat egy rossz kapuscsere miatt.

Ezért nem is kétséges, hogy a KAPUSNEVELÉS egy nagyon hasznos dolog, és szerintem ez lehet a hosszú távú igazi megoldás. Vagy az egyesületen belül kell megoldani, ha van rá alkalmas edző, vagy egy bizonyos körzeten belül – egyesületeknek egymással összefogva – kapusedzőt kell alkalmazniuk, kapusiskolát kell működtetniük. Ide az ügyes, jó atlétikus alapokkal és labdaérzékkel rendelkező, lelkes gyerekek járhatnának. (Ha „ravasz” az egyesület, akkor szervezheti az egészet úgy, hogy a kapusedző költségeit a gyerekek szülei örömmel ki is fizessék.)  Az viszont, fontos figyelembe venni, hogy egy egyesületből azonos korosztályban két kapusnál ne legyen több, mert akkor nem lesz hol védenie a fiataloknak. Csapat nélkül nehéz kapust kinevelni.

A felnőtt kapusoknál fontos a formában tartás. Ezért az igényes egyesületeknél fontos a plusz  kapusedzések megszervezése, ahol a felnőtt és az ifjúsági (érettebb serdülő) kapusok vesznek részt. Nem szabad a kapusedzést a mezőnyjátékosok edzésével egy időben megtartani. (Ugyanis nem lesz kapus a különböző gyakorlatokhoz.) Ha a szervezés, utazás máshogy nem engedi, akkor inkább a „normál” edzés előtt legyen a kapusok felkészítése, ügyelve a terhelés nagyságára. Én általában hetente egyszer a felnőtt csapat edzése előtt egy órával szoktam tartani egy 45 perces kapusedzést. A másik megoldás, ha igényes a kapus, akkor rendszeresen eljárhat egy NB-s profi kapusedzőhöz, aki gondoskodik a megfelelő képzésről, gyakorlásról.

Végezetül hadd fejezzem ki minden elismerésemet a kapusoknak, akik a védővonal utolsó „katonái”. Nem véletlenül teljesen más egy kapus lelkiállapota a mérkőzés alatt, mint egy mezőnyjátékosnak. A HÁLÓŐR NEM HIBÁZHAT. Hányszor láttunk már olyant, hogy a támadók hatalmas gólhelyzetek hagynak ki egy meccsen többször is, rosszul passzolnak, lukat rúgnak. Ezek a hibák közvetlenül nem jelentik azt, hogy a csapat kikap, csak éppen nem szerez gólt. De a kapus, ha egy kicsit is hibázik, akkor abból a helyzetből nagy valószínűséggel gól születik. Ezért ez a felelősség, ez a koncentráció rendkívüli módon „megcsapolja” a kapusok idegrendszerét. Ezért nagyon fontos, hogy POZITÍV ENERGIÁT KELL FELÉJÜK KÖZVETÍTENI, BIZTATNI, BUZDÍTANI KELL ŐKET.

"Söprögető" versus "négyeslánc"

Az elmúlt hétvégén a Zalaszentmihály – Becsvölgye megyei II. osztályú meccset néztem meg. Két középcsapat (8. és 9. helyezett) játszott egymás ellen. Jó iramú, gólhelyzetekben bővelkedő mérkőzést láthattak a szurkolók. A végeredmény – szerintem – igazságos 2:2-es döntetlen lett.

A mérkőzés érdekessége számomra az volt, hogy a zalaszentmihályi csapat ember­fogással játszott, „belógó” söprögetővel. Egyből előbújt belőlem a „kisördög”, és elgondolkodtam:

„VAJON VAN-E LÉTJOGOSULTSÁGA A SÖPRÖGETŐS JÁTÉKNAK?”

Azaz megyei alsóbb osztályokban érdemesebb-e hátul emberfogással játszani, vagy az edző egy területvédekezésre épülő játékrendszert játszasson?

Mielőtt erre a kérdésre megpróbálnék válaszolni, nézzünk meg néhány ehhez kapcsolódó kérdést!

1.      Alkalmas-e arra egy átlagos megyei csapat, hogy eredményesen alkalmazza a területvédekezést?

2.    Vajon meg lehet-e tanítani a kevésbé felkészült, képzetlen játékosoknak a védelmi (hármas és négyes) láncok hatékony alkalmazását?

3.    Megyei szinten könnyebb-e söprögetővel, jobb-és balhátvéddal és beállóssal játszani, mint egy négyeslánccal?

4.      Mi az előnye és hátránya a két védekezési módnak?

5.      Melyik a hatékonyabb védekezési mód?

Az első kérdésre egyértelmű válaszom az IGEN. Én labdarúgó-filozófiám szerint védekezni egy csapatot elég egyszerű megtanítani, ha rendszeresen részt vesznek a játékosok az edzéseken. A támadás főbb mozzanatait be lehet gyakoroltatni, de a gólszerzés alapvetően a játékosok kreativitásától, helyzetfelismerő képességétől, technikai szintjétől és nem az edző taktikai érzékétől, szakmai felkészültségétől függ. (Az ilyen képességek kialakítását megyei felnőtt edzéseken badarság elvárni. Az ilyen szintű játékosokat kinevelni vagy vásárolni kell!) Erre az IGENRE jó bizonyíték, a Gelse – Nagykanizsa TE 1866 kupamérkőzés, ahol a megye II-es gelsei csapat az NB-III-as együttestől csak 2:0-ra kapott ki köszönhetően annak, hogy megértették a védekezés alapelveit, kisegítették egymást és magas szinten kommunikáltak egymással.

 Az előző kérdés IGENJÉBŐL egyenesen következik az, hogy a második kérdésre is a válaszom: EGYÉRTELMŰ IGEN. Tehát egy átlagos megyei csapat is képes hatásosan alkalmazni a területvédekezést, függetlenül attól, hogy valaha találkoztak-e ezzel a védelmi szisztémával, ha kommunikációs készségük, értelmi képességük átlagos és a begyakorláskor rendszeresen eljárnak edzésre.

A harmadik kérdésre a válaszom: szintén IGEN. Az emberfogásos védekezés nagyon egyszerű, könnyen megérthető és végrehajtható szisztéma.. Nem kell hozzá „egyetem”, különösebb gyakorlás, edzésre járás. Tehát könnyebben alkalmazható, mint a terület­védekezés, könnyebben megértik a játékosok.

Nézzük a negyedik kérdésre a választ! Ez egy picit hosszabb lesz. J

„Az emberfogásos védekezés során a védőnek követnie kell a taktikai tervben meghatározott (posztjának, pozíciójának megfelelő) tá­madót abból a célból, hogy megakadályozza annak labdás tevékeny­ségét (a labda átvételét, továb­bí­­tását stb.) és megszerezze a labdát. (Ezért e védekezési formát logikusabb lett volna ember­követéses védekezésnek elnevezni.) Fő jellemzője a játékos­központúság, azaz a védő moz­gását elsősorban az ellenfelének tevékenysége, és másodsorban a labda mozgása és egyéb tényezők (labdás és labda nélküli támadó) határozzák meg. A védő reakciója mindig válasz­reakció. Nem irányítja a védekezés folyamatát, hanem alkalmazkodik. Ez e védekezési forma gyen­géje, bár a jó fizikai képességű és kiváló helyzetfelismerő, anticipációs készségekkel rendel­ke­ző („előregondolkodó”) védők nagyon sokszor ered­ményesek tudnak lenni ilyen játék­szituációk­ban. E védekezési mód másik hátránya, hogy az ezen elv lapján mozgó játéko­so­kat a játéktér meghatározott területeiről, adott pozíciókról el lehet távolítani.” *

     EZZEL A HIBÁVAL TALÁLKOZTAM HÉTVÉGÉN! Sajnos ez volt a gyenge pontja a zalaszentmihályi csapatnak. Mindkét kapott gólja ugyanolyan módon esett. A hátvédek becsületesen követték a befelé mozgó csatárokat, és az ellenfél mélységből beinduló szélső középpályását már nem volt nehéz megjátszani. (Főleg úgy, hogy „emberének”: a hazai középpályásnak nem volt ínnyére a védekezés!). A belül helyezkedő rutinos söprögetőnek esélye sem volt – a nagy távolság miatt – kereszteznie, a gólszerzést megakadályoznia.

Nézzük a területvédekezést!

„Az emberfogásos védekezés csapat- és csapatrész szintű alkalmazása nemcsak taktikai szem­pontból megfontolandó, ha­nem energetikai szempontból is, hiszen az ellenfél folyamatos követése nagyon sok energiát kíván a játékosoktól. Ezért egy hatékony, de kevesebb energiát igénylő védeke­zé­si eljárást kellett kitalálni és alkalmazni. Ez lett a területvédekezés.”**

       „A területvédekezés általában nem azt jelenti, hogy a védekező játékos a pálya egy fix, konkrétan beha­tárolt részét felügyeli, hanem a védekezési szerkezetek (rombuszok, négyes láncok stb.) bizonyos pozíció­já­hoz tartozó dinamikusan változó területét. Én szívesebben használom a „területvédekezés” helyett a „szerkezettartó védekezés” kife­je­zést. A szerkezettartáson belül lehet labdacentrikus, terület- illetve emberfogásos védekezés is. Egyrészt alkal­maz­kod­ni kell a labdás és a labda nélküli ellenfélhez, a társakhoz, továbbá bizonyos területeket, átadási vonalakat, folyosókat kell lezárni, másrészt, ha szükséges, egy adott területen belül embert kell követni.”***

       A területvédekezés alkalmazása igazán csak akkor okozhat gondot, ha olyan játékosok művelik, akik nincsenek tisztában ezen védekezési rendszer alapelveivel, és nem tudnak egymással kommunikálni, hatékonyan együttműködni.

      Az ötödik kérdésre a válasz:  ÁLTALÁBAN A TERÜLETVÉDEKEZÉS. Az emberfogásos védekezés lehet hatékony, olyan csapat ellen, amelyik nincs tisztában azzal, hogy hogyan lehet megbontani az ellenfél védelmét, vagy fizikailag sokkal gyengébb, mint az ellenfél. Ha mindkét módszer alkalmazására alkalmas a csapat, akkor célszerű a területvédekezést választani.

          NÁLAM A NÉGYESLÁNC GYŐZÖTT.

Megjegyzés: *,**,*** idézetek „Az alapfogalmaktól a mérkőzésekig” c. könyvemből valók.

A megyei labdarúgó-egyesületek létének szükséges és elégséges feltétele

Újra beindult a Bozsik Egyesületi Program őszi idénye. Lezajlottak az első körzeti tornák és a körzeti válogatott edzések. Vajon ez a program milyen hatással lehet a megyei labdarúgó-egyesületek életére, jövőjére?

A tapasztalatom szerint lassan kiöregednek a felnőtt csapatokból azok a focisták, akik még a játékért (nem a pénzért) fociznak, és megfelelő rutinnal és képzettséggel rendelkeznek. MÖGÖTTÜK EGY NAGY ŰR VAN! A kisegyesületek legnagyobb problémája, hogy nincs megfelelő helyi utánpótlás. NAGYON KEVÉS AZ ÜGYES ÉS FOCIZNI AKARÓ GYEREK az egyesület lakókörnyezetében. Ugyan fel-felbukkan néha egy-egy fiatal, lelkes játékos, de ők sajnos kevesen vannak. Ráadásul az ő életükből általában kimaradt a megfelelő minőségű és mennyiségű képzés, és ez a játéktudás már a Megyei I. osztályban is kevés a közepes eredményekhez is. Persze vannak olyan egyesületek, akik megfelelő „motivációs tőkével” oda tudják csábítani magukhoz az NB-s egyesületek közepes képességű fiatal játékosait, de ezek a „kiváló kondícióban lévő” egyesületek nagyon kevesen vannak.

A legtöbb kisegyesület örül, ha a bajnoki meccseket gond nélkül le tudja játszani. Egyre inkább jellemző – ebben a pénz nélküli világban –, hogy a helyi kötődésű középkorú játékosok visszatérnek a településeikre. Ez az összetartás még pár évig elodázhatja a csődöt, de  megoldani nem tudja.

A rendszerváltozás előtt szinte minden településen volt egy focicsapat. Ezek működtetése, eredményes szerepeltetése presztízs volt a település vezetői számára. A „NAGY BUMM!” után megszűntek a TSZ-ek, a nagy állami vállalatok, és ezzel az általuk működtetett  fociegyesületek is átalakultak (átvették őket az önkormányzatok vagy megszűntek). A települések új politikai vezetésének és a szurkolóknak (a szavazói bázisnak)  a lelkesedése aztán szép lassan lelohadt. Az önkormányzati választási ígéretek között egyre kevesebbszer szerepel "a helyi labdarúgó-egyesület megfelelő színvonalon való működtetése".

NINCS PÉNZ AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL, és sajnos egyre kevesebb a LABDARÚGÁST SZERETŐ tőkeerős VÁLLAKOZÓ is!

Tehát relatíve MÉG SOK a KISEGYESÜLET, DE NINCS vagy PÁR ÉVEN BELÜL NEM LESZ megfelelő létszámú és minőségű UTÁNPÓTLÁSBÁZIS.

Milyen érdekes, hogy ugyanez a helyzet a kistelepülések általános iskoláival is!

Bár az utánpótlásképzést támogatja az állam (Bozsik-programok, TAO pályázat stb.), de NINCS OLYAN PÁLYÁZAT, AMELY GYEREKEKET TUD SZAPORÍTANI egy kistelepülésen.

A MEGOLDÁS EGYSZERŰ (ugyanaz, mint a kisiskoláknál), de nagyon nehéz végrehajtani a hagyományok, tradíciók, a helyi kötődések miatt. KÖRZETESÍTENI KELL!

Ha árnyaltabban kellene fogalmaznom, akkor azt mondanám, EGY ADOTT KÖRZETBEN LÉVŐ TELEPÜLÉSEKNEK ÖSSZE KELLENE FOGNIA. Ez az összefogás – egy közös egyesület létrehozása – éppen a múlt szép emlékei, a hagyományok megőrzése miatt fontos. Ha nem lesz összefogás, akkor mindegyik fociegyesület megszűnhet. Ez viszont senkinek nem jó!

A szomszéd települések lakóinak, szurkolóinak és vezetőinek végre rá kellene döbbenniük arra, ha erőiket egyesítik, akkor településük sportjában, focijában ÚJ FEJEZET KEZDŐDHET!

Tehát a  Bozsik-program csak szükséges szakmai feltétele lehet az egyesületek megfelelő szintű működésének, létének. A többi, az elégséges feltétel  a települések összefogásán múlik.

Lehet-e edzés nélkül bajnokságot nyerni?

         Erre a kérdésre kerestem a választ, mikor megnéztem a Zala Megyei II. osztály déli csoportjában az elmúlt két hétvégén kettő mérkőzést. Először az 5. fordulóban a Felsőrajk (1. hely → 1. hely) – Páka VMSE (3. hely → 5. hely) meccset néztem meg. Köztudott, hogy a Felsőrajk SE csapatának tagjai nem nagyon edzenek, de 4 mérkőzés után 3 győzelemmel és 1 döntetlennel az 1. helyen álltak. Vajon győznek-e a rutinos játékosokból álló pákai csapat ellen? Igen, gyakorlatilag „legázolták” őket. Már a 25. percben 4-0 volt eredmény. A pákaiak szépítő gólja a mérkőzés végén esett, így a végeredmény 4-1 lett a hazaiak javára.

MI VOLT A TITKA A NAGYARÁNYÚ GYŐZELEMNEK?

• Egy magabiztos, rutinos kapus.
• Egy jól helyezkedő, jól fejelő hátvédsor.
• Sokat futó, támadásban és védekezésben is egyaránt aktív középpályás játékosok.
• Egy lendületes, mélységből induló, jó napot kifogó csatár.

 Hogy lényeges tényező volt-e, hogy milyen volt az erőnléte a győztes csapatnak?  NEM. A rutin, a pontos passzok, a ügyes helyezkedések, a jól eltalált lövések már az első félidőben „lelkileg földbe döngölték” a rutinos, képzett játékosokból álló pákaiakat. Elég motivációs bázis volt a négy gól előny a bágyadtan mozgó ellenfél ellen.

Ennek a győzelemnek a fényében érdekes volt megnézni a következő meccset, melyen szintén hazai pályán játszott a Felsőrajk SE (1. hely → 2. hely)  a Letenye SE (4. hely → 3. hely) ellen. A letenyeiek csapata kevésbé rutinos, de lendületes fiatal játékosokból állt, akik – úgy tudom – heti 2-3 foglakozással (edzéssel, edzőmérkőzéssel)  készülnek a hétvégi bajnoki meccsekre.

Vajon a tapasztalat, a rutin felül tud kerekedni a lendület, a fittség felett? Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. (1-1 volt az eredmény a 1. félidőben.) A második játékrészben viszont a görcsösség, a rosszul eltalált lövések, a szövegelés volt jellemző a hazaiak játékára, míg a letenyeiek továbbra is lendületbe maradtak. Ennek a 2. félidő elején már meg is lett az eredménye: gólt rúgtak. Hiába próbálkoztak a hazaiak az egyenlítéssel, de az egyre inkább rájuk telepedő fáradtság rossz döntéseket és kivitelezéseket szült.

MI VOLT AZ OKA A VERESÉGNEK?

• A hátvédek együttműködése nem működött.
• A középpályások elfáradtak a 2. félidőben.
• A csatárok az elmozgó játék, gyors mélységi beindulások, helycserék helyett a pozíciós („egyhelyben ácsorgós”), kispasszos játékot erőltették. Lövéseik rendre célt tévesztettek vagy erőtlenek voltak.
• A széleken nem volt hatékony a játék.
• Néhány ember mentálisan szétesett. A hibákkal foglalkoztak, és nem annak kijavításával.

 Ezek a hibák – természetesen – tipikusak az olyan csapatoknál, ahol nincs meg a megfelelő nagyságú gólkülönbség, és elfogy az erő a lendületesebb (még bizakodó) ellenfél nyomásának hatására.

Térjünk vissza az eredeti kérdésre: „LEHET-E EDZÉS NÉLKÜL BAJNOKSÁGOT NYERNI?”

A „szomorú” L válaszom az, hogy IGEN!

Megyei szinten, ahol a csapatok játékosainak heti átlagos edzéslátogatottsága – saját tapasztalatom szerint – 0,5 és 1,5 között (!) van, SOKKAL FONTOSABB A RUTIN, A JÁTÉKOS KORÁBBI MÉRKŐZÉSTAPASZTALATA, GYORSASÁGA, LÖVŐTECHNIKÁJA rendszeres edzéslátogatottság nélkül, mint a képzetlen, rutintalan játékosok jó vagy kiváló edzettségi állapota. Az ilyen küzdelmeknél fontos, hogy a rutinos csapat minél előbb gólt (több gólt) szerezzen, hogy a második félidőben ne legyen „gólkényszere”, illetve az ellenfélnek „megcsapolja” a motivációs bázisát, lelkesedését.

Ebből az állításomból egyenesen következik, hogy EGY CSAPAT EREDMÉNYESSÉGÉT ELSŐSORBAN A MENEDZSELÉS, ÉS MÁSODSORBAN AZ EDZŐI MUNKA HATÁROZZA MEG.

Ha mindkettő magas szintű, akkor elkerülhetetlen a siker! J

”Show must go on!”

         Miután a hét elején a vezetőség megköszönte a munkámat – érdekes módon – megnyugodtam. Én egy olyan típusú ember vagyok, akit nagyon tud bántani a sikertelenség. Most, hogy megszűnt a stressz forrása, – függetlenül attól, hogy elvesztettem az edzői állásomat, – megszűnt a probléma is.

Természetesen a rendszeres írást folytatom a http://megyeifocibelulrol.hu honlapomon függetlenül attól, hogy nincs felnőtt csapatom. Tervezem, hogy az amatőr csapatok részére összeállított oktatási és gyakorlási anyagomat szerkesztett formába rendezem, és közzéteszem. Hátha valaki hasznosítani tud belőle néhány dolgot. 

Azt viszont nem tagadom, hogy „bujkált bennem a kisördög”, vajon mit játszanak a fiúk a hétvégén. Nyernek? Kikapnak? Mi változik meg?

Hogy kívántam-e, hogy kikapjanak? Gelsei mezbe öltözött Woodoo-babákat szurkáltam 100-as szögekkel?  NEM. Sőt, nem tagadom több játékos is a szívemhez nőtt szorgalma, a munkához való hozzáállása, személyisége miatt. Ők voltak azok, akik rendszeresen edzettek, meccsre jöttek függetlenül attól, hogy kisebb-nagyobb sérüléseik és problémáik voltak, tették a dolgukat. EZEK A FIÚK MEGÉRDEMLIK A SIKEREKET!

Aztán ma reggel az Interneten olvastam: BAGOLA – GELSE 1:2. Tehát megvan az első győzelem. A volt elnököm ült le a kispadra, és nagyon jó munkát végzett. A részleteket nem tudom a mérkőzésről, de volt egy meglepetés faktor: az összeállításban a kezdők között volt egy olyan játékos, aki bár nagyon jó képességekkel rendelkezik, de egyetlen egy edzésen sem volt nálam. Már felmerült a neve, hogy kupameccsen kellene játszania, de nekem az az elvem, ha valaki ifjúsági játékos létére egyetlen felnőtt edzésen se jelenik meg, akkor nincs helye még a cserék között sem, nemhogy a kezdők között. Inkább játszunk kevesebben! De a tehetséges ifjúsági játékosok edzésmoráljáról már eleget írtam, és nem akarok ezzel untatni senkit. Bár az is előfordulhatott, hogy az én személyem zavarta őket, és azért nem jöttek. Az elkövetkezendő időszakban bizonyára kiderül. Mindenesetre volt elnököm lépése eredményes volt, és az edzőt  - ebben a sikeréhes időszakban - alapvetően csak ez minősíti.

Viszont ezentúl nincs szándékomban egykori csapatomat rendszeresen elemezni. Természetesen eredményeiket figyelemmel követem, és drukkolok nekik, hogy ne a kiesés ellen kelljen küzdeniük.

A jövőben az amatőr focival, a környékbeli megyei csapatok meccseivel kapcsolatos  érdekesnek, hasznosnak vélt gondolataimat szeretném megosztani a kíváncsiskodókkal, és ahogy említettem az elején, a http://megyeifocibelulrol.hu honlapomon pedig a szakmai anyagok tárházát folyamatosan bővítem olyan edzésvázlatokkal, edzésgyakorlatokkal, amelyek a megyei, amatőr csapatok feltételeihez, körülményeihez adekvát módon igazodik, és remélhetőleg megkönnyíti edzőkollégáim munkáját.

És végezetül hadd ajánljam minden olvasómnak, edzőnek és focistának a Queen együttes „Show must go on” című dalának néhány sorát.

„…

Olcsó díszlet,

Itt zajlik életünk.

Taps és fények,

Álmunk és végzetünk.

Évre év, 

Míg megfakul a szó,

És elvész,

mit kerestünk.

Másik hős jön,

Más bűn, és más kaland.

Kulisszák mélyén,

Döntik el sorsunkat.

Mégse hagyd,

És soha fel ne add,

Tiéd a közönség.

Show must go on!

Show must go on!

…

Nem számít ami volt,

Te őrizd a mosolyt,

Vár rád a show!

Úhh... nem menekülsz,

Hisz visz a tűz.

Az álmod egyre űz,

Amíg csak élsz!

Jöjj hát és játsz!”

Én rossz edzőnek tartom magam (4. bajnoki meccs)

         „Most már NEM LEHET KIFOGÁS AZ, HOGY NEHÉZ ELLENFELÜNK LESZ. A nehézséget az jelenti, hogy most már nem lehet hárítani semmit a körülményekre (ellenfélre, játékvezetőre, talajra stb.). SAJÁT MAGUNKAT KELL LEGYŐZNI!” – ezt írtam az utolsó blogomban.

Sajnos NEM SIKERÜLT LEGYŐZNI SE MAGUNKAT, SE AZ ELLENFELET. Döntetlent játszottunk. Az első félidőben az ellenfél volt veszélyesebb, a második részben viszont mi nyomtunk, de nem sikerült túllépni az árnyékunkon. A vezető gólt szép akcióból szereztük, viszont a kapott gólnál többen is nagyot hibáztak. Utána már szerencsénk sem volt, a kapufáról kifelé pattant a lövésünk.

A tények:

• 4 mérkőzés után 1 döntetlennel, 3 vereséggel, 2 lőtt és 10 kapott góllal a 15. helyen áll a csapat.
• A három csapat, aki legyőzött bennünket az 1., a 3. és a 4. helyen áll.
• Kétszer játszottunk emberhátrányban két felelőtlen tettet követő kiállítás miatt. 
• A kiállítások akkor történtek, amikor még szoros volt az eredmény.

Kérdések:

• Nem volt szerencsénk?
• A csapat nem volt elég felkészült?
• Képességbeli problémák voltak?
• Nem tudtam kihozni a maximumot a játékosokból?
• Rosszul állítottam össze a csapatot?
• Rosszul cseréltem?

 AZ EGYESÜLET ELNÖKSÉGE VÁLASZOLT: MEGKÖSZÖNTÉK A MUNKÁMAT.

Ilyenkor mit lehet reagálni? Ilyen az edzői sors. Ha eredménytelen a csapat, váltani kell. Az eredménytelenség az én felelősségem is! Ha figyelmesen olvastátok az írásaimat, akkor bizonyára emlékeztek rá, hogy az első blogomban már megmondtam, ÉN – bizonyos szempontból – ROSSZ EDZŐNEK TARTOM MAGAM. J

UI.: Gelsei fiúk, bárki legyen az edzőtök, SOK SIKERT KÍVÁNOK! Győzzetek!

Már nem lehet kifogás (3. kupameccs és 14. edzés)

Szerdán újra kupameccset játszottunk. 2 hete legyőztük az ifistákat soraikban tudó Felsőrajkot, viszont hétvégén kikaptunk tőlük a bajnoki mérkőzésen. Most a nagykanizsai TE NB-III-as egyesülete következett. Sok esélyünk nem volt, de mindent megtettünk, hogy megnehezítsük a dolgukat. Ötvédős rendszerrel álltunk fel ellenük, és be kell vallanom, hogy nagyon jól helytálltak a fiúk. Csupáncsak két gólt kaptunk. Nagyon jó volt látni, hogyan zárt a védelmünk, hogyan szűkítették a területet, hogyan segítették ki egymást a fiúk. Bár 2:0-ra kikaptunk, de ez a taktikus játék a jövőre nézve mindenképpen biztató.

Hétvégén viszont támadnunk kell, gólt kell szereznünk, sőt többet is, ha győzni akarunk. Viszonylag gyengébb ellenfél érkezik hozzánk vendégségbe. Nem kell köntörfalazni, ki kell mondani:  KÖTELEZŐ A GYŐZELEM!

A pénteki edzést is ezen elvek alapján állítottam össze, bár meg kell jegyeznem, hogy újra „hatalmas” volt  a részvételi arány. (Mindössze 6 felnőtt játékos jelent meg a pénteki edzésen.)

A BEMELEGÍTŐ RÉSZBEN (25’): „Ajax-féle” labdás koordináció volt, amely során különböző labdaátadásokat, átvételeket, lefordulásokat, levételeket, gyors beindulásokat, íveléseket kellett végezni. (Közben gimnasztika volt.) 

A FŐ RÉSZ 1. BLOKKJÁBAN (20’): kapura lövések voltak a középpályás vonal átjátszásával. Az ékek kifelé vagy visszafelé mozogva  2:1-es játékhelyzetet teremtve segítettek átjátszani a középpályás játékost szimbolizáló bóját. A gyakorlat bal és jobb oldalon felváltva történt.

A FŐ RÉSZ 2. BLOKKJÁBAN (15’): 2:2 elleni támadásvezetések középről a középpályás vonal átjátszásával c. gyakorlat volt. Középről, a felezővonalról induló támadónak az előtte kb. 10 méterre lévő – két bója között helyezkedő  – középpályást kellett átjátszania a visszamozgó éktársának segítségével, akit egy védő kísért. (A bóják között mozgó védőnek csak a mélységi passzt lefülelve, vagy bójakerüléssel üldözve a támadókat lehetett labdát szereznie.) Két csapatra osztottam a társaságot: 12-12 támadást kellett végrehajtania egyik-egyik csapatnak.

A FŐ RÉSZ 3. BLOKKJÁBAN (20’): játék két külső kiskapura volt. A kapuk az alapvonalon túl 5 m-re voltak letéve. A 4:4 elleni játékban nem volt megkötés.

A LEVEZETŐ RÉSZBEN (10’): levezető futás volt.  Sajnos már sötétedett, így kapura lövéseket már nem tudtak csinálni a fiúk.

Szóval holnap nagyon nehéz meccset játszunk. A sérülések, a kiállítások megnehezítik a dolgomat. Döntenem kell: vagy a védelmem lesz stabil, vagy a támadó szekciót erősítem meg. Eddig a 2. verzióval mindig pórul jártam. Viszont most már NEM LEHET KIFOGÁS AZ, HOGY NEHÉZ ELLENFELÜNK LESZ. A nehézséget az jelenti, hogy most már nem lehet hárítani semmit a körülményekre (ellenfélre, játékvezetőre, talajra stb.).

SAJÁT MAGUNKAT KELL LEGYŐZNI!

Még nem késő (3. bajnoki meccs)

        „Azt szoktam mondani, hogy a GYŐZELEMHEZ MINDIG GYENGÉBB ELLENFÉL KELL vagy PISZOK NAGY SZERENCSE. A szerencse pedig mindig olyan csapathoz pártol, amelyik fejben és testben is felkészült játékosokból áll. A gyengébb ellenfelekkel még nem találkoztunk, és a szerencse is elkerült eddig bennünket.”

Ezek a mondatokat az előző blogomban írtam. SAJNOS IGAZAM LETT! L

Sajnos a szerencse nem véletlenül pártolt el tőlünk a tegnapi bajnoki meccsen. Egy közeli településre, Felsőrajkra látogatott el csapatom. Reménykedtünk, hogy a rutinos ellenfél ellen legalább 1 pontot szerzünk.

A mérkőzés az ellenfél lendületes támadásaival kezdődött, de a jó védekezésünknek hála,  álltuk a rohamokat. A kemény, helyenként durva meccsen a játékvezető nem állt a helyzet magaslatán. (Ő is megyei szinten teljesített. J) Aztán a félidő közepén az első gólt újra szabadrúgásból kaptuk. (A múltkori első gól is szabadrúgásból esett!) Ráadásul oly módon, hogy amit először rúgtak, az mellé ment, de visszarendelte a játékvezető, mert nem fújt a sípjába. (Először örültünk, hogy sárgalapot kapott a rúgó játékos, de nem sokáig. L) A második félidőben áttértünk egy támadóbb, kétékes játékrendszerre. Jöttek is a helyzetek. Volt egy 11-es gyanús helyzetünk, lerántás és sárga lap az ellenfél játékosának. Ekkor az egyik játékosom elégedetlenségét hangosan közölve,  a játékvezetőt kezdte „becézni”: piros lapot szeretett volna adatni az ellenfél védőjének. A PIROS LAP MEGLETT, DE Ő KAPTA! Így el is dőlt a mérkőzés. Próbáltunk küzdeni, de a rutinos ellenfél nem adott esélyt az egyenlítésre. Aztán el is fáradtunk, és a  végén még kaptunk két gólt.

„A szerencse pedig mindig olyan csapathoz pártol, amelyik fejben és testben is felkészült játékosokból áll.”

Fejben – sajnos – nem voltunk felkészülve erre az stresszes csatára. Remélem, tanulnak ebből a mérkőzésből a fiúk. MÉG NEM KÉSŐ!

“A sikeres emberek egy helytelen irányba tett lépést értékes tapasztalatként élnek meg, míg a sikertelenek a rossz irányt kudarcként fogják fel.”

Andrew Matthews

"O tempora, o mores!" (12. és13. edzés)

Az 1. bajnoki fordulóban nagy csatában 1:0-ra kikaptunk idegenben a megyei I. osztályból kiesett csapattól, majd itthon egy bajnokaspiráns együttes simán legyőzött bennünket 5:1-re. Most pedig egy rutinos középcsapathoz megyünk, ahol megint nagyon nehéz dolgunk lesz. Azt szoktam mondani, hogy a GYŐZELEMHEZ MINDIG GYENGÉBB ELLENFÉL KELL vagy PISZOK NAGY SZERENCSE. A szerencse pedig mindig olyan csapathoz pártol, amelyik fejben és testben is felkészült játékosokból áll. A gyengébb ellenfelekkel még nem találkoztunk, és a szerencse is elkerült eddig bennünket.

A héten megpróbáltam felkészíteni úgy a fiúkat, hogy az esetleges jó eredmény ne csak a szerencsén múljon. Jelen pillanatban 18 fős keretünk van, amelyben van két komolyabb sérültünk. Ez már csak 16 fő. Ebből mindkét edzésen a héten 4-en (!) jelentek meg. Csak kedden 4 fő, csak pénteken 7 fő edzett. Hát nem tudom, hogy LEHET-E SZERENCSÉNK ILYEN EDZÉSLÁTOGATOTTSÁGGAL? L

Alacsony játékos létszámmal (8 fő alatt) nehéz felkészülni, taktikai elemeket gyakorolni. Egy edző mindig örül, hogy lelkes ifjúsági játékosok is részt vesznek az edzésen, így bővülhet a felkészülési repertoár. HÁT ÉN NEM ÖRÜLÖK, NÁLAM BETELT A POHÁR!

Nem tudom, hogy más településeken, más egyesületekben is ennyire szomorú a helyzet, mint nálunk.

• A fiatal, tehetséges játékos nem akar a felnőtt csapatban edzeni, mert fárasztó, mert nem szórakozhat kedvére, mert edzeni, dolgozni kell.
• A fiatal, tehetséges játékos nem akar az ifjúsági csapatban sem szervezetten edzeni, inkább edzésidő alatt a haverokkal cselezget, bohóckodik szomszédos kispályán.
• A fiatal, tehetséges játékos nem akar a felnőtt csapat keretébe bekerülni, mert nem akar cserejátékos lenni.
• A fiatal, tehetséges játékos nem akar a felnőtt csapat kezdőjátékosa lenni.
• A fiatal, tehetséges játékos megígéri a vezetőknek, hogy sérülés esetén lehet rá számítani a felnőtt meccsen, de nem tartja be a szavát, inkább beteget jelent, szándékosan „lesérül”.

HOVA JUTOTTUNK EMBEREK?!

Pénteken mikor már megkezdtem 10 felnőtt játékossal az edzést, 6 ifista jelentkezett az elnök „unszolására” edzésre. Bevállaltam őket, bár az előre kiépített pálya és az eltervezett gyakorlat már nem volt ideális ekkora létszámra. Kapura lőttünk, 1:1-es támadásokat vezettünk ekkora létszámmal egyetlen kapura. „Nem baj!” – mondtam, - „Legalább már edzenek!” Aztán két részre osztottam a keretet, hogy külön-külön kisebb csoportokban tudjak taktikai elemeket gyakoroltatni a fiúkkal. Az egyik brigád velem lett volna, a másik pedig addig kiskapura játszott volna. Igen, játszott volna! Mert a „drága ifistáim”, szó nélkül fogták magukat, és befejezettnek tekintették az edzést, bevonultak az öltözőbe. Így azokat a taktikai elemeket, mérkőzésszerű játékokat, amelyekhez nagyobb létszám kellett volna, már nem tudtam gyakoroltatni.

Felteszem a kérdést: EZT CSAK EGY FOCIEDZÉSEN CSINÁLJÁK MEG? SAJNOS NEM! Nagy valószínűséggel megcsinálják ezt az iskolájukban, az ismerőseik és családjuk környezetében, olyan esetekben, ahol a felelősség, a tisztelet, a munka, a kötelesség valamilyen formában megjelenik.

Ha Cicero élne, a fejét vakarná és újra ezt mondaná: „O tempora, o mores!”

Ó, idők, ó, erkölcsök!

Rossz időket élünk, ha már ilyenek az erkölcseink.

Amikor valaki csalódást okoz, választhatsz. (2. bajnoki meccs)

„Ha az életben mindig ugyanazt csinálod, akkor az élettől mindig ugyanazt az eredményt kapod!” – mondta Andrew Matthews író.

ÉN UGYANAZT CSINÁLTAM: ÚJRA ROSSZUL DÖNTÖTTEM. Az előző blogomban említettem, hogy „Megpróbálunk határozottan, lelkesen, gólra törően, nem bunker focit játszani. A várhatóan nagy számú hazai közönség megérdemli!” EZ VOLT AZ ELSŐ HIBÁM? (Lehet, hogy túlértékeltem a csapatot? Be kellett volna állni „sünbe”?) Tavasszal 4 gólt kaptunk, most ötöt! L

Most jön a magyarázat! J De nézzük az eseményeket sorrendben!

Viharos, szeles időben, zuhogó esőben kezdődött a bemelegítés, aztán  több mint negyedórát áztak feleslegesen a fiúk a játékvezetők töketlenkedése miatt. Állítólag nem működött az online jegyzőkönyv. (Ebben a bajnokságban már Interneten kell kitölteni a mérkőzés jegyzőkönyvét.) Nem értem, hogy miért nem volt jó a „régi” rendszer: a papírjegyzőkönyv kitöltése, majd este a játékvezetők a meccs adatait feltöltik a netre. A „nagyon okos” MLSZ nem gondolt arra, hogy a mérkőzés előtt esetleg nem lesz áram, vagy internet-hozzáférés vagy éppen az egész országban szinte egyszerre történő feltöltés lelassítja az MLSZ Adatbank szerverét?!

Aztán megkezdődött a mérkőzés, illetve a rémálom. A tavaszi események kísértettek: távoli szabadrúgás, 25 méterről a hosszúba, a kapus nem érte el (?), beadás, fejes két védő között. Az eredmény már 0:2, és még mindig csak a 14 percben jártunk. Aztán 1 perc múlva szép támadás a részünkről. (1:2) CSODA TÖRTÉNT?

38. percben egyik hátvéd húzódása miatt váltani szerettem volna (a cserejátékosom már a partjelzőnek is szólt), mikor kiállították a sérült játékosomat. Kiállítás, büntető. VÉGE A CSODÁNAK! EZ VOLT A MÁSODIK TÉVEDÉSEM? (Előbb kellett volna cserélnem?)

A büntetőt még sikeresen hárította a kapusom, de a második félidő 1. percében eldőlt a meccs. Újra bekaptunk egy távoli lövést. Utána már csak az volt a kérdés, hogy mennyit rúg még az ellenfél. ÖTÖT! L

Sajnos el kell ismerni, hogy az képzettebb játékosokból álló ellenfél ma jobb volt nálunk. Mi lett volna, ha 11 emberrel nyomjuk végig a mérkőzést? TÉR-IDŐ ANOMÁLIA! J

A vereség hozzátartozik a játékhoz, de sajnos negatív jelenségek is felszínre kerültek a mérkőzés után, amelyek nagyon veszélyesek lehetnek egy közösség életében. Van egy szabály a fociban, soha ne szidd a gyengén teljesítő játékosokat, KÖZVETLENÜL A MECCS UTÁN NE KRITIZÁLD AZ AMÚGY IS ROSSZ HANGULATBAN LÉVŐ JÁTÉKOSOKAT! Ez indulatokat szabadíthat el, olyan események, szóváltások történhetnek, amelyeket később már nem lehet meg nem történté tenni.

“Amikor valaki csalódást okoz, választhatsz: elkezdheted kritizálni, sértegetni és zavarba hozni, vagy pedig megpróbálhatod helyre hozni a problémát.”

Andrew Matthews

A hétvégi fellépésre várva mint Lagzi Lajcsi „előzenekara” (2. KM és 11. edzés)

Kedden elmaradt az edzés, mert szerdán kupameccset játszottunk. 2 hete legyőztük Pacsát, és most a másik szomszéd „fellegvár”, Felsőrajk csapata volt az ellenfelünk. Tavasszal a bajnoki mérkőzésen szoros meccsen legyőztek bennünket idegenben, és most elérkezett a visszavágó ideje. Azt nem tudom, hogy aki készítette ezt az irányított kupasorsolást, figyelembe vette-e azt az egyszerű tényt, hogy egy hét múlva bajnoki meccsen is össze fogunk csapni. Talán igen, talán nem!

Az elmúlt évek során sokszor találkoztam azzal a kérdéssel: „TOVÁBBJUSSUNK-E KUPAMECCSEN, VAGY NEM?”

Az ellenzők azzal érvelnek, hogy sokan késő délutánig dolgoznak, és a mai világban nem tehetik meg, hogy előbb lelépnek a munkahelyükről. Többen távol tanulnak, kollégiumban laknak, és csupáncsak hétvégére jönnek meg. Így egy amatőr csapat csak nagyon nehezen tud kiállni. (Néha még a kocsmából is kell játékosokat verbuválni! J) Ráadásul pénzbe is kerül: vagy a rendezést vagy az utazást kell finanszírozni. Ezek a csapatok sokszor az ifistákat küldik el a meccsre, így nagy valószínűséggel kikapnak és kiesnek. (Akkor van gond, ha az ellenfél is így gondolkodik, és ők a „serdülőt” állítják ki. J)

Én a másik csoportba tartozom. Én egyrészt jó lehetőségnek tekintem a kupameccset arra, hogy „éles” meccsen kipróbáljak egy-két felnőtt és ifjúsági játékost, akik a felnőtt bajnoki mérkőzésen egyáltalán nem vagy kevésbé jut szóhoz, és így egyszerűen nem tud bizonyítani. Másrészt kísérletezhetek olyan játékrendszerrel, megoldási módokkal,  amelyeket bajnoki meccsen már „rizikós” kivitelezni, hiszen értékes pontok múlhatnak rajta. A harmadik indok pedig az, hogy így TÖBB JÁTÉKOS JELENIK MEG A MECCSEN, MINT AZ EDZÉSEN. Múlt kedden csak 5 (!) felnőtt játékos volt edzésen. A szerdai edzőmeccsen 12 fő játszott. A pénteki edzésre viszont negatív hatása van. Pénteken 8 felnőtt és 5 tarcsis játékos edzett. Múlt pénteken 11 felnőtt volt. (Többen a szerdai edzőmeccsen való sérülésre hivatkoztak L Hatan voltak, akik a héten mindkét alkalommal megjelentek.)

A negyedik ok, hogy ÉN MINDIG GYŐZNI SZERETNÉK! Soha nem küldenék úgy játékosokat a pályára, hogy „ne hajtsatok, nyugodtan kapjatok ki!”

Tehát az én válaszom: HA JOBBAK VAGYUNK, AKKOR JUSSUNK TOVÁBB A KUPAMECCSEN!

A meccsen bár nem a legjobb összeállításban jelent meg a rivális csapat, de nagyon kemény ellenfélnek bizonyultak, még úgy is, hogy kb. 60 percet emberelőnyben játszottunk egy kiállítás miatt. Az első félidő 0:0 volt, majd ahogy fáradt az ellenfél, úgy egyre több gólt sikerült rúgnunk. A végén 4:1-re győztünk. Mindkét félidőben más-más játékrendszert próbáltunk ki több-kevesebb sikerrel. (Ja, és megérkezett, és eredményes is volt az „elveszett” csatárunk! J)

Hétvégén itthon játszunk egy nagyon erős ellenféllel: tavasszal négyet rúgtak itt Gelsén nekünk. Megpróbálunk határozottan, lelkesen, gólra törően, nem bunker focit játszani. A várhatóan nagy számú hazai közönség megérdemli!

A pénteki edzést is ezen elvek alapján állítottam össze.

A BEMELEGÍTŐ RÉSZBEN (25’): hármas/négyes labdás gyakorlatok voltak, amelyek során különböző labdaátadásokat, átvételeket, levételeket, kényszerítőket, gyors beindulásokat kellett végezni helycserével. (Közben gimnasztika volt.) 

A FŐ RÉSZ 1. BLOKKJÁBAN (15’): kapura lövések voltak kényszerítő átadás után. A védelmi vonal átjátszását gyakoroltuk.

A FŐ RÉSZ 2. BLOKKJÁBAN (15’): beívelés, érkezés ékváltással c. gyakorlatot végezték a fiúk. 2-2 fő felváltva adott be. A többiek pedig a 16-os vonaláról ékváltással érkeztek. (Ha kimaradt a helyzet, akkor a 16-os vonaláig kellett sprintelni.)

A FŐ RÉSZ 3. BLOKKJÁBAN (10’): támadásvezetések a szélen, érkezés a 4 fő helyre c. gyakorlat egy labdás nagykoordinációs feladat volt, amelyben a hátvédek kivételével mindenki aktívan részt vett. Itt – labdajáratás után – felváltva történtek a széleken a támadásvezetések, a csatárok és a középpályások meghatározott pozíciókba való érkezésével. Először zavaró nélkül végezték a fiú utána zavaróval.

A FŐ RÉSZ 4. BLOKKJÁBAN (15’): 4:4 elleni játékhelyzetben támadásvezetéseket végeztek a 4 fős csapatok. A négyeslánc helyes mozgásának gyakorlása volt a cél. (A négy támadó a felező vonalról indult teljes szélességben, a 4 védő pedig a 16-os vonaláról.)

A LEVEZETŐ RÉSZBEN (10’): célba rúgások voltak.  A kapu keresztlécét kellett eltalálni a 16-os vonaláról. Utána levezető futás volt.

Szóval holnap várhatóan nagy létszámban érkeznek a szurkolók, nézők, kíváncsiskodók az első hazai meccsünkre, mivel nagyszabású rendezvényt tartanak hétvégén a település aktív szervezői. A többnapos rendezvény programjai közé – Lagzi Lajcsi mellett –  a mi meccsünk is felkerült. Ráadásul MI VAGYUNK AZ „ELŐZENEKARA” A MŰVÉSZ ÚRNAK, mivel majd utánunk következik a színpadon. J

Hát mi láttuk az elmenő busz hátulját! (1. bajnoki meccs)

         Tegnap lejátszottuk az első bajnoki mérkőzésünket: KIKAPTUNK. Itt elvileg be is fejezhetném a blogomat, hiszen a fociban is, mint sok más helyen, csak a pontok, a gólok, az eredmény számít, a magyarázat nem különösebben. Viszont írtam már arról a fontos tényről is, hogy tanulni csak a hibákból lehet. Hát hibáztunk egy-két dolgot! L

Múltkor említettem, hogy az „álom 20-as” keretünk gyorsan és szinte észrevétlenül lecsökkent 16 főre. Ebből a 16 főből két ember még arra sem vette a fáradtságot, hogy telefonáljon, hogy nem jön el a bajnoki mérkőzésre. Sőt, el sem lehetett őket érni! Igen, EZ A MEGYEI FOCI! Büntessem meg őket? Hogyan? Hiszen nem is találkozom velük! Woodoo varázslattal?! J

Sajnos ilyen szinten nem biztos, hogy az a legjobb megoldás, amit első felindulásomban tennék, hogy elzavarom őket. Egy nagyobb létszámú, szorgalmas játékoskeret esetén meg lehetne csinálni, de gondolni kell a jövőre is. Mi van, ha található még pár hozzájuk hasonló  „lappangó tehetség” a játékosállományban, akkor szép lassan el kellene küldenem a fél csapatot? Nálam első az elbeszélgetés, a második alkalom után viszont NINCS BOCSÁNAT! Tudomásul kell venni az ilyen játékosnak, hogy az ilyen tettel megsért engem, megsérti a csapatot, megsérti a gelsei fociközösséget (vezetőket, szponzorokat, szurkolókat). Viszont, ha még egyszer elköveti ugyanazt a hibát, akkor azt már tudatosan teszi, és az ilyen szintű sérelmet, pimaszságot már nem szabad eltűrni!

Természetesen változtatnom kellett az eltervezett kezdő csapaton a hiányzások miatt, de nem estünk kétségbe, csak egy picit voltam mérges. Az erős ellenfél ellen, ráadásul idegenben célszerű volt, hogy a héten gyakorolt játékrendszert alkalmazzuk.

VÉDEKEZÉSBEN EGÉSZ ÜGYESEK VOLTAK A FIÚK. Sajnos az első félidő hajrájában egyszer hibáztak hátul, és az ellenfél meg is büntetett bennünket. A második félidőben gyakorlatilag nem volt érdemleges helyzete az ellenfélnek.

TÁMADÁSBAN VISZONT VAN MIT JAVULNUNK! Az első félidőben kétszer nyílt lehetőség a gólszerzésre, de elkapkodták a játékosaim a befejezést. A  második félidőben sokkal nagyobb helyzetek maradtak ki. Kétszer vezettük rá a labdát a kapusra, volt egy ígéretes fejesünk, de az rivális csapat hálóőre jó napot fogott ki. Talán erővel jobban bírtuk a meccs hajráját, mint az ellenfél, de gólt nem sikerült szereznünk. És a végén említem meg (HALKAN!J), hogy egy szabályos 11-esünket nem adott meg a játékvezető. (Sőt az ellenfélnek sem, de mivel annak a helyzetnek a folytatásaként az ellenfél támadója eszmélt először, és a kapuba gurította a labdát, végül is őket nem érte hátrány. Ezzel a góllal nyertek.)

Pszichológiában ismert tény, hogy ha valaki a célját csak egy nagyon pici dolog miatt nem tudta megvalósítani (a problémát megoldani), az általában mérgesebb, frusztráltabb lesz, mint aki mindvégig nagyon messze volt a célja elérésétől. Az az ember, aki csak egy fél perccel kési le a buszát, az sokkal dühösebb lesz, mint aki fél órával.

HÁT MI LÁTTUK AZ ELMENŐ BUSZ HÁTULJÁT! L

”Győzni sohasem könnyű, de megpróbálni azért érdemes.” (9-10. edzés)

         ÚJRA FEL KELLETT ÉBREDNEM ÁLMOMBÓL! Szeretném, ha a csapatom sikeres lenne. Szeretném, ha én is sikeres lennék, de ezt a játékosok nélkül nem lehet megtenni!

A hét elején elterveztem az edzésanyagot, hogy mit fogunk gyakorolni, hogy az első bajnoki meccsünkön sikeresen szerepeljünk, de a heti EDZÉSLÁTOGATOTTSÁG ELKESERÍTETT.

A játékoskeret szép lassan el kezdett apadni. A 20 fős keretből már csak 16-an maradtak. (A többiek sérülés, munka, tanulás miatt kiestek.) Ráadásul két csatáromat is elvesztettem. Így egy a játékosállományhoz jobban illeszkedő játékrendszer alapelemeit kellett volna megismertetnem, begyakoroltatnom a héten a fiúkkal.

De hát a többségük nem jön edzésre?! A  tervezett kezdő 11-ből a héten 3 fő két edzésen, 4 fő csak egy edzésen, 4 fő egy edzésen sem volt. 

EZ A MEGYEI FOCI!? L

“A történelem bebizonyította, hogy a legnevezetesebb győztesek rendszerint nyomasztó nehézségekkel kerültek szembe, mielőtt teljes diadalt arattak. Győzelmük titka az, hogy sohasem szegte kedvüket a vereség.”

B. C. Forbes

Hát nehézségek már vannak! És a győzelmek jönnek? J A kedv megmarad???

Tehát ahogy említettem a heti edzésanyag egy új, a megváltozott játékosállomány tudásához jobban illeszkedő az 5-4-1-es védekező alapszerkezetre (alapfelállásra),  illetve 3-4-3-as támadó alapszerkezetre (alapfelállásra) épülő játékrendszer alapmozgásainak az oktatása, begyakorlása volt. (Ezt a játékrendszert az elmúlt bajnokságban már megismerhették, és néhány mérkőzésen alkalmazhatták is a régi játékosállomány tagjai.)

Úgy terveztem, hogy kedden és pénteken is ugyanazokat a gyakorlatokat, feladatokat végezzük, de a keddi alacsony létszám (5 felnőtt és 3 ifista) ezt megakadályozta.

A két edzés alapfelépítése a következő volt:

Az edzések részletes leírása az éppen fejlesztés alatt álló „MEGYEI FOCI BELÜLRŐL” HONLAPOMON lesz megtalálható, amely szeptembertől lesz elérhető. Ezen a honlapon a július 17-től megtartott ÖSSZES EDZÉSEM TARTALMA olvasható lesz.

AZ ELŐKÉSZÍTŐ RÉSZBEN (10’): „fejtágító” volt. A támadó alapfelállás alapján megjelöltem a játékosok helyét 10 db bójával a nagypályán. (Ezen bóják alapján végezték az edzés további részében az alkalmazott labdás koordinációs gyakorlatokat a játékosok.)  Megmutattam a srácoknak a helyüket, felállítottam őket a pozíciójukba. Elvégeztek néhány labdajáratást. Majd megmutattam a védekező alapszerkezetet. Átbeszéltük a védők mozgását bizonyos alapesetekben. Megbeszéltük és gyakoroltuk a gyors átmenetet a két alapszerkezet között.

A BEMELEGÍTŐ RÉSZBEN (35’): alkalmazott labdás koordinációs gyakorlatok voltak, amelyek során (bal és jobb oldalon felváltva) labdakihozatalokat (labdaátadásokat, célirányos lefordulásokat, különböző átvételeket, levételeket, kényszerítőket, gyors beindulásokat) kellett végezni a támadó alapfelállás alapján letett bójákhoz igazodva. (Közben gimnasztika volt.) 

A FŐ RÉSZ 1. BLOKKJÁBAN (15’): Támadásvezetések a szélen, érkezés ékváltással c. gyakorlat a bemelegítés során felépített labdakihozatalokra épült, illetve azok folytatása volt.

A FŐ RÉSZ 2. BLOKKJÁBAN (10’): Támadásvezetések a szélen, érkezés ékváltással c. gyakorlatot már védők zavarásával kellett végezni.

A FŐ RÉSZ 3. BLOKKJÁBAN (15’): Támadásvezetések a szélen, érkezés az öt fő helyre c. gyakorlat egy labdás nagykoordinációs feladat volt, amelyben a hátvédek kivételével mindenki aktívan részt vett. Itt is – az előző támadásvezetésekre épülve – felváltva történtek a széleken támadásvezetések, a csatárok és a középpályások meghatározott pozíciókba való érkezésével.

A LEVEZETŐ RÉSZBEN (10’): 11-es rúgások voltak.  Mindenkinek min. kettőt kellett rúgnia. Aki kihagyta, annak 1 kört kellett futnia. (Sajnos volt olyan, aki két kört futott.)

Szóval elkezdődik a bajnokság holnap. Idegenbe megyünk, ráadásul a megyei első osztályból kiesett csapathoz. Ez lehet előny, de hátrány is. Lehet, hogy nem vesznek bennünket a meccs elején olyan komolyan, aztán a végén már egyre idegesebbek lesznek. J Vagy mindenáron bizonyítani szeretnének, és nagyon el akarnak bennünket verni. L

MI A CÉLUNK? MI A CSAPAT CÉLJA?

„A siker egyenlő a célokkal. A siker döntő mértékben a célok függvénye, ezért, hogy sikeresek lehessünk, első lépésben elérhető, reális célokat kell kitűznünk magunk elé! Ha nem megfelelően tűzünk ki célt, nem reális számunkra, vagy nincs pontosan meghatározva, nem leszünk kellőképpen motiválva. A motiváció hiánya miatt a kitűzött célt nem sikerül teljesíteni, kudarcba fullad.” – fogalmaz Brian Tracy, és én egyetértek vele.

A CSAPATUNK NEM AKAR BAJNOK LENNI, de nem is akarunk kiesni. Szeretnénk jó középcsapat lenni, amelynek játékosai, vezetői, szurkolói ne attól rettegjenek minden héten, hogy „ha a következő meccsen véletlenül kikapunk, akkor utolsók leszünk.” És az én idegeim sem kötélből vannak! J

Bármilyen nehéznek tűnik a holnapi mérkőzés, de azért az egyik kedvenc Formula-1-es pilótám szavai fognak vezetni bennünket:

„Győzni sohasem könnyű, de megpróbálni azért érdemes.”

Kimi Raikkönen